Helyesírás

Ez a bejegyzés kicsit hosszú lesz, és próbálok senkit nem megbántani benne, szóval először egy rövidebb, majd egy hosszabb gondolatmenetet fog tartalmazni. Az első az egyszerü válasz, hogy miért nem érdekel a helyesírás, a második meg egy hosszabb:)

Probálom az életemet úgy élni, hogy azokra a dolgokra szánjak időt ami megéri, és azokra a dolgokra ne szánjak időt, ami csak pazarlás, és ugysem lesz jobb a dolog. A helyesírás pont ebbe a kategóriába tartozik. Persze ez így egy kicsit erősnek hangzik, de lássuk mire is gondolok.

Az életbe vannak dolgok amikhez emberek jobban értenek, szívesebben tanulnak, és könnyebben fejlődnek benne. Vannak olyan dolgok is, amiben az ember egyszerüen rossz, és teljesen mindegy mennyi energiát öl bele az marad, mert nem érzi magát motiváltnak hogy foglalkozzon vele. Ezt persze nehéz elfogadni, föleg egy olyan iskolarendszer után mint ami Magyarországon van. Szigorúan vett tudás alapú oktatásban egyszerűen minden tökéletesen kellett csinálni, és mindenhez tökéletesen kellett volna érteni, de erről majd később.

A lényegre visszatérve, hogy ezek alapján nem látom értelmét hogy a minimálisnál több időt fordítsak a helyesírásra mert:

  • A blog elsődleges célja saját gondolataink megosztása, és nem pénzszerzés
  • A blogot szabadidőnkba csináljuk amiből kevés van – rettentően kevés, ezért plusz energiát belefektetni akár egy post átolvasásába kicsit soknak tünik
  • Zsuzsi egyébként nem egyszer csak telefonról pötyögi a dolgokat, amikor két gyerek között van 5 perc ideje, szóval elütések ott simán lehetnek
  • És még sorolhatnám…

Ezek ellenére személy szerint elkezdtem ékezettel írni – aminek pusztán annyi volt a célja, hogy a srácoknak pár év múlva legalább valami robot fel tudja értelmesen olvasni az irományokat:). Szóval vagy több időnk lesz, vagy a gépek elkezdik jobban megérteni a magyar nyelvet, vagy az írások minősége marad olyan amilyen:)

És akkor most jöjjön a hosszabb történet, akit még érdekel…:)

Világ életembe jó voltam matekból, soha nem tudtam honnan jön a dolog, és mivel jó voltam benne, ezért sokaig ez fel sem tünt. Aztán az általános iskolába nem kellett matek órára járnom, mert fél év alatt befejeztem a teljes félévet. Ez szintén nem volt megeröltető, egyszóval jó bulinak tünt. Aztán felvételiztem a Szent István Gimnázium 6 osztályos szakára speciális matematika tagozatra, ahová nagy nehezen felvettek.

Kérdés persze jogos hogy miért nagy nehezen, ha már rég tudtam azt a matekot amit kellett hiszen elvileg egy 8. osztályos tudásával rendelkeztem. Nos, volt magyar teszt is, amit későbbi kedvenc magyar tanárom Horváth Schandl Katalin javított, és kijelentette hogy engem fel ne vegyenek mert pocsék a helyesírásom, és olvashatatlanok a betüim. Ja a matek eredményem jó lett, de ott is hibáztam, és nem tudták elolvasni egy két helyen az írásomat, szóval ettől simán benne voltam az induló osztályba.

A legnagyobb gondja egyébként a magyar tanárnőnek az volt, hogy ceruzával mertem írni toll helyet, amiről mindenki tudja hogy főbenjáró bűn. A szerencse az volt, hogy akkoriban menők voltak azok a tollak amik úgy fogtak mint a ceruzák, ez persze nem volt elég, de legalább “good enough” magyarázat lett. Szóval későbbi kedvenc magyar tanárnőm elérte, hogy egész nyáron “magyar” korepetálásra kellett járnom, csak azért hogy bekerülhessek a gimnáziumba.

A történetnek persze itt nincs vége. Hála a jó égnek a gimibe nem én lettem a legjobb matekos, és versenyeken se szerepeltem kiválóan csak elég jól. A döntőkbe mindig bekerültem, aztán valahól az első 10. – 20. hely környéig jutottam. Szerettem a matekot, jó volt heti 6-8 órába tanulni de szerencsére közben sokat szerepjátszottunk, legoztunk a haverokkal szóval éltük az életünket.

A magyar tudásom, és hát főleg a helyesírás persze nem javult. Az hogy közben el kellett kezdeni angolul is tanulni nem sokat javított a helyzeten, de a német nyelv már maga volt az öngyilkosság. Probálkoztunk mindennel ki volt plakátolva a szobám német szavakkal, és bár a kiejtés sem ment, de hogy leírjám a szavakat, az már végképp lehetetlen küldetésnek tünt. Aztán jött a mentő gondolat, hogy lehet hogy nem is én tehetek a dologról.

Tipikus hozzáállás. Valami nem megy, akkor biztos beteg vagyok, tehát megállapítottak a pszihologusok hogy diszlexiás vagyok. Én nem éreztem magamat annak, bár biztos kevertem olvasásnál betüket, meg hát az írás sem ment jól, de nem volt semmi gondom a Winetout kiolvasni és más fantasy regényeket sem, mondjuk Csanád tollából:).

Ez persze lényegtelen volt, megvolt a magyarazát, a papír ami megoldást ad a kérdésre hogy a gyereknek mi a baja, és miért nem hozza az átlagot. Azonnal felmentést kaptam német nyelvből, járhattam helyette számítástechnikára. Illetve járhattam volna, csak hát amikor a német óra volt, akkor másik osztályba kellett volna beülni ami tilos. Szóval ez nem jött össze, sebaj.

Az angol megmaradt, anyám rengeteg pénzt tolt bele, hogy külön órákra járhassak, aminek szintén több kevesebb sikere volt. Egyébként az angol tudásom áttörését kb az határozta meg hogy elkezdtünk angol nyelvű szerepjátkokat is játszani, meg angolul sorozatot nézni, tehát használni, és nem tanulni a nyelvet. Mindegy, tényleg mindenkinek más jön be, és más lesz az aha faktor. Nekem az életbe az aha faktor valahogy mindig akkor jött ha valami érdekelt, és nem akkor ha valamit eröltettek.

Visszatérve kedvenc magyar tanárnőmhöz nála nem változott semmi. Oly annyira, hogy abban az évben amikor a diszlexiám kiderült és az egyik legjobb Arany Dani spec mat eredményemet értem el (talán 11. lettem) megbuktatott magyar irodalomból, és pontvizsgáznom kellett. Egyébként már csak ez a történet felér egy rémálommal, persze a teljes nyaramat magyar tanárnál kellett volna töltenem, ami nem történt meg mert szerepjátkoztam helyette, és szarrá paraztám persze magamat hogy mi lesz nyár végén.

A dolog olyan jól sült el hogy a korepetáló tanárom külön levelet írt anyámnak hogy nem jártam nyáron és nem vállalja értem a kezességet, és ezt az iskolának is megírta. Anyától kb 5 évente egyszer kaptam valamiért verést, de talán ez maradt a legemlékezetesebb. Persze teljesen igaza volt, hiszen csak jót akart nekem, én meg mindent csináltam nyáron csak magyart nem voltam hajlandó tanulni, szóval kijöttek a generációs ellentétek:)

Aztán amikor bementem a pótvizsgára, és a kedvenc magyar tanárnőm aki jelezte nyár elején a korepetáló tanárnak hogy csak a második féléves anyagból fog kérdezni mert abból buktatott meg, direktbe belekérdezett az első féléves anyagba orosz romantika Puskin és társai. Amikor próbáltam visszakérdezni hogy wtf, akkor jött a válasz, hogy csak nem képzelem hogy van jogom kérdezni egy pótvizsgán.

Szerencsémre ott volt Szabó Franciska, aki ha jól emlékszem Amerikából jött vissza, szóval ő is vizsgázott, és vagy róla lestem le a dolgokat, vagy a saját fejemből írtam valamit, vagy már nem emlékszem, de átmentem a pótvizsgán. Persze évekkel később kiderült hogy az igazság csak annyi volt, hogy anyám Tiszapüspöki táborban minden évben segített főzni mosni takarítani, és ezért az iskola inkább elnéző volt, mintsem hogy megbuktatott volna.

Az élet nem lett egyszerübb, ez olyan élményeket okozott hogy ez után nem igazán akartam bejárni magyar órára, szóval az utolsó két évben szinte folyamatosan lógtam az első órákról, és be voltam írva hiányzónak. Ez persze feltünt az iskolának, és helyzetértékelési zavarokkal – értsed úgy hogy kérdezni merek, és próbálom megérteni az okokat – elküldött pszihológushoz. Erre persze egy gyerek nem feltétlenül túl büszke, és bár fantasztikus emberhez kerültem, akivel jól kidumáltuk az élet összes többi más területet, mégsem hirdettem az osztályba ezt a dolgot, egészen addig amig kedvenc osztályfönököm egy biológia óra kicsengetés után be nem nyögte, hogy Visky a pszihológusod igazolását ne felejtsed el leadni. WTF?! és nekem voltak értékelési zavaraim…

Mondtam hogy hosszú lesz, és nincs vége… Tehát lógtam a suliból gyültek az igazolatlan órák, amit mondjuk sikerült kibekkelnem azzal, hogy amikor én lettem a hetes áthúztam az első órákat, így igazolatlan órából csak késett óra lett, és kereten belül maradtam, nem kellett ezért a bakiért évet ismetelnem. Valahogy eljött az érettségi ideje, megint egy teljes nyarat kellett volna tanulással tölteni szerepjáték helyett:)

Nos maradjunk annyiban hogy az érettségire szinte semmit nem tanultam, de volt egy két cheat kártyám törihez pl évszámokkal felírva, ezért tüléltem ezt a dolgot. Az egyetlen gondot a magyar okozta. Érezhetően anyám már ugye nem fog járni Tiszapüspökire többet, és hát érettségiből megbuktatni valakit igazan tapló parasztság, mert oda lesz az egyetemi felvételid is, ami nekem sima volt a matek eredmények miatt.

Elemzésre a 19. század költöit választottam, 5 oldalt írva róla, tényleg minden versszakot végig elemezve ahogy azt kell. 5 oldal nem kevés de életembe talán először átolvastam, találtam benne pár helyesírási hibát javítottam ahogy kell. Közben kedvenc fizika tanárom volt a felügyelő – Moór Ágnes –  aki odajött hozza, átolvasta az irományomat, és csak annyit mondott: Jó lesz ez Visky…

Annyira jó lett a dolog hogy irodalom 1-es, és nyelvtan 2-est kaptam rá, és a megjegyzés az volt hogy csak azért mert tudja hogy diszlexiás vagyok. Persze paráztam ezerrel, de végül elő szóban nem volt probéma. Amikor kérdéseket akart feltenni kedvenc magyar tanárnőm a felügyelő bizottság vezető tagja átvette a szót, és jelezte hogy neki válaszoljak pár kérdésre. Kedvesen mosolyogva mint egy angyal 3-mast adott a szereplésemre, és továbbengedtek egy átlag 2-essel magyarból.

A magyar tanárnőm még kedvesen megjegyezte, hogy magából nem lesz senki, és meg ne próbáljon egyetemre menni, egy könyvet nem fog tudni elolvasni. Thank you!

Aztán persze az élet kicsit másképp alakította a dolgokat, de ez csak megerősített abban a hitembe, hogy olyan dolgokat próbáljak tanulni ami könnyen megy, és jól tudom később hasznosítani, és ami nem megy jól arra ne próbáljak meg felesleges energiákat pazarolni, mert ugysem lesz semmi értelme. A helyesírás kérdést ezzel lezártnak tekintem.

 

2 comments

  1. Hogy amit mondtam: hol? -ban, ben, hova? -ba, -be. Ha ebben a posztban ezeken a helyeken mindenhova tettel volna egy n betut, ahol nem tudtad eldonteni, akkor maris kozel nullara csokkentek volna a helyesirasi hibak 😀

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s