Rékaval az orvosnál – utazás az Új Zélandi egészségügyben

Csütörtökre volt időpontunk az epilepszia vizsgálatra 9:50-re kellet menni a NorthShore korházba Rékuval. Persze izgultunk ezerrel, összeszedtük a papírokat már jó előre, Gergő otthon maradhatott Zsuzsival, tehát tényleg teljes volt az öröm mindenki számára.

Reggel korán indultunk hogy tuti odaérjünk a parkolás bent fizetős, szóval kint álltam meg, ahol elvileg ingyenes volt 2 órára, vagy valami ilyesmit jelenthet a 120-as felirat a parkolóknál remélem:) Fizetni mindenestre nem fizettem, és cédulát sem kaptam – mondjuk simán belefér hogy emailt küldenek a kocsi tulajdonosának.

Lényeg a lényeg, hogy Réka persze be volt sozva, hogy hurrá újra vért vesznek tőle, nem tudom miért elvezi ezt a folyamatot, de nagy előszeretettel szokta nézni tapogatni magát miközben a nővérek ezerrel probálják keresni a nem létező vénát különböző helyeken. Amikor beértünk egy kényelmes váró terem fogadott, egy kedves recepciós hölggyel, akinek átadtam a beutalot, ő visszakérdezett az adatokra, és ennyi.

Gondoltam megkérdem, hogy igazolványok, vizum miegymás kell-e persze úgy nézett rám mint a hülyére, és kedvesem megjegyezte, hogy ezeket már megkapták amikor átküldtem legutobb, és csatolva lett a rendszerbe. Oké oké… gyorsan ki kellett valamit találnom szóval bedobtam neki hogy a cím amit megadtunk arról költözni fogunk, és mit javasol mikor írjuk át. Ez sem jött be, továbbra is hihetetlen kedvességgel, kicsit már lassabban beszélve – biztos rájött hogy nem idevalósi vagyok:) – elkérte az új címet, és a dátumot, hogy majd a rendszer abban az időpontba frissítse az adatokat amikor a költözés megtörtént. ROCKET SIENCE gondoltam magamba… hiszem ha látom, és nem vesznek el a levelek:)

IMG_1063

Réka közben már lefogalta magát lelkesen játszott majd egy fiatal doki érkezett, és közölte, hogy Ő fogja megvizsgálni Kucit. Eeee, oké… ha te mondod. Leméricskelte előtte rendesen, majd bementünk egy vizsgálóba, és alaposan végignézte a gyereket:) Tömeg továbbra sem volt, jól láthatóan mindenki időre érkezett, és a vizsgálatok időre készültek el, nem voltak feszült emberek, mert az orvosok pontosan akkor érkeztek meg amikor kellett.

Egyébként a levélbe elég erősen volt megfogalmazva, hogy ne késsünk mert azzal másokat szivatunk, és ha mégsem kell a vizsgálat mondjuk le, emailen telefonon, sms-be levélben bármibe, csak jelezzük. És csodák csodájára müködik a dolog, és persze egy hónapot vártunk mire lett időpont, de ez az időpont csak a mienk volt nyugodt és értelmes környezetben.

Visszatérve a dolgokra nem belemenve a részletekbe a átrakta Rékut egy másik gyogyszerre, és másik görcsoldot írt fel nekik a rohamokra, amit nem hátulról kell beadni – ami már csak azért is ciki mindegy nem részletezem – hanem szájba (haha… és nem szájból!!!! figyeltem ám). Egyébként a suli is ezt kérte, szóval mától más lesz a menetrend. Erre több dolog miatt is szükség volt hétvégén volt egy mini rohamunk, aminek persze egyátalán nem örültünk, de egyrészt extra rövid volt, másrészt meg még pont a vizsgálat előtt voltunk, ami szintén jó hír.

A doki néni – aki mint mondtam fiatal volt, azért jelezte, hogy őt többet bizony nem látjuk csak besegíteni van itt, mert éppen a gyakorlatat tölti, és minden nap máshova dobják le, és 4 havonta körzetet is kell váltania. De ne aggodjak mindenről fog konzultálni a vezető dokikkal, plusz még egy agyhullám vizsgálatot is kiirt a Rékanak, mert ezeket a papírokat NEM LEHETETT ELHOZNI OTTHONRÓL.

Komolyan… amikor könyörögtem hogy küldjék már ki nekünk magát a reportot, a grafikonokat, és ne a kézzel írott minden rendbe eredményt hülyének néztek, hogy minek az nekem, úgysem értem. Amikor meg később bementem, hogy azért kéne mert megyünk külföldre, akkor csak megértően mosolyogtak, amikor tudatosult bennük a tény hogy nem a pár napos, hanem a pár éves eredményeket próbálom kivarázsolni tőlük. Hiszen akkor ő még nem is dolgozott itt…

Mindegy kaptunk beutalót a vizsgálatra, ami Auckland Central Hospitalba lesz, és majd értesítenek, ott is váró lista van, de ráérünk, szóval várunk. Aztán még kedvesen kitöltötte a papírokat ami a sulinak kell, lemásolta őket 3-szor hogy vigyünk be többet, még elkaptunk egy pókot is a falon, aminek Réka nagyon örült, átbeszéltük részletesen az adagolást, többször, hogy tuti mindent jól értek-e, majd mentünk isten hírével tovább.

Mégegyszer megnyugtatott minket, hogy a házidoki is rálát ezekre az eredményekre, a főorvosok is, és nyugodjunk meg, amint van tényleges idejük átnézik, és ha valami gondot látnak szólnak. Zsuzsi egyébként szerintem írt már erről, hogy itt a dokiknak nagyon sok dologhoz kell érteniük – gondolom otthon is – de ahogy látom itt a tapasztalat szerzés valóban mélyvíz, és nem egy korház, egy területen, hanem sok korház, sok városba és sok területen. Nem vagyok benne otthon hogy megy ez, szóval bocsi ha rosszul gondolom:)

Szóval cammogtunk tovább a vérvételre, ahol egy tetkós pasi dolgozgatot egyedül 2-3 voltak elöttünk, és ez a falfelület fogadott:

IMG_1064

Magyarul nyugi van, érkezési sorrendbe gyertek, és ha fontos a vérvételed szóljál intézzük. Odafigyelünk rád, és tiszteletbe tartunk, de ezt mi is elvárjuk a részedről, ha gondod van szóljál, és láss csodát mások már szoltak ezek miatt, és változtattunk itt meg ott (ez egyébként nagyon jellemző, hogy valóban próbálnak figyleni a visszajelzésekre)

Vénát persze ő sem talált Rékának, csevegett persze hozzá, és ledöbbent, hogy Rékuc fel sem szisszent. Én meg azon hogy nincs külön gyerek vérvétel, meg hogy morgolodás nélkül is lehet vért venni, és nem kaptam meg ötször hogy kevesett ivott a gyerek. Aztán kaptunk nyalókat, amiből Réka rögtön kettőt kért, hogy a tesójának is kell – és valóban oda is adta neki:)

Az utolsó állomás a gyógyszertár volt. Ez teljesen szürreális volt. A patikus többször kijött megkérdezni és egyeztetni az adagolást, hogy jó lesz-e tabletta, vagy szirupot kérünk, hogyha kell az iskolának is, akkor inkább csinál külön két dobozt?! És persze ad még adagolót, és vegyük át azért mégegyszer az adagolást, meg mit hova kell beadni, mert még nem volt ilyen gyógyszerünk.

Utána a megkapott gyógyszerek külön cimkézve voltak, névre szóltak: “Miss Réka Csilla Visky”, adagolással, mikor adjuk be (kaja után) mikor ne adjuk be (ha más vas tartalmú cuccokat szed) mit csináljunk ha nem adtuk be és a többi. Megint mondom apróság, és persze a külön cimkézés miatt várni kellett 5-10 percet, ami lehet hogy idegesítő lehet, de mondták is hogy nyugodtan hívjuk fel őket, ha jövünk a következő adagért, elkészítik előre.

Gondoltam hülyét csinálok itt is magamból, és rákérdeztem hogy a vénnyel akkor mi lett, mert hogy 3 hónapra kaptunk gyógyszert, de csak egy havi adagot adnak ki, akkor most mi van. Semmi, bent van a gépbe, szóljak a név miatt, és tudni fogjak… Oké tudtam én hogy én vagyok az ufó és nem ők.

Persze aztán jött a fekete leves, kérdeztem hogy mennyibe fog kerülni ez a kiruccanás, amire csak annyi volt a válasz hogy ingyenes az ellátásom a biztosításom miatt. Ja, hogy ennyi. Akkor jó:) Itt csendben megjegyezném, hogy otthon is névleges összeget kellett fizetni a gyógyszerért, és otthon is kedvesek voltak a patikusok, plusz a dokik is. Tényleg senkivel semmi gondunk nem volt, pusztán a körülményekkel, a környezettel, és a teljes szervezetlenséggel.

Rékunak szupermüvelt dokija volt, akit külföldre hívták előadásokat tartani, és ezer éve ezzel a témával foglalkozott. De könyörgöm, ha odamentünk időpontra, akkor 1 órával később ajtonállós modszerrel lehetett hozzá bejutni. A telefonokat ő vette fel, és egyszerre két helyről csörgött a 10 perces megbeszélés alatt legalább 2-3-szor. A small talk nem arról szólt, hogy nézd már ott van egy pók a falon, hanem hogy mindenki megy ki külföldre, aki kicsit is ért valamihez, és nem igaz hogy neki kell a titkárnőt játszania gyógyítás helyett.

És öszintén szóval nem rocket sience az, hogy valaki megszervezi értelmesen ezeket a folyamatokat, és ad mögé egy müködő képes informatikai rendszert. Ki ki döntse el saját ideologiája alapján hogy ez miért nem sikerül mindig mindenhol, az igazság teljesen lényegtelen, és tudom nem feltétlenül az a legjobb megoldás hogy elmegy az ember, de minket az ilyen dolgok nagyon zavartak, most már nem zavarnak, hanem kivárjuk a sorunkat, és fizetünk majd ha kell:)

Különben meg külön köszönet az magyar egészségügy dolgozoknak, mert sokkal nehezebb egy olyan környezetbe a gyógyításra fokuszálni, és kizárni a többi dolgot mint itt Új Zélandon.

3 comments

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s