Második prius… most afgán kereskedőtől…

Vettünk egy második Toyota Prius-t is. Erre jött ki a matek, és már itt volt az ideje, hogy egyedül tudjak bejárni dolgozni, és ne mindig Csanád nyakán lógjak.

Csanád végtelenül rendes volt eddig is, és soha nem szólt érte hogy együtt járunk, viszont eltelt pár hónap és itt volt ideje a saját lábamra állni. Egyébként Ő pont most vett Nissan Leaf-et ha majd megengedi akkor sztárfotóval elmesélem a tapasztalatokat azzal a kocsival kapcsolatba. Lényeg a lényeg, hogy így nem lettünk összekötve, és bár anyagilag hihtetlen terhet jelent a második autó, de szabadság szempontjából verhetetlen.

Plusz azt sem szabad elfelejteni hogy sokszor neki vezetői megbeszélése, és egyéb elintézni valója van, így kényelmetlenül jön ki a dolog hogy lógok a nyakán. Egy szó mint száz, köszi Csanád az eddigieket! Remélem innen már fog menni egyedül is.

Persze az örök kérdés, hogy miért Prius. Végigszámoltuk:) Ugye adva vannak keretfeltételek amin nem igazán tudunk változtatni tehat a következő tények vannak:

  • Egyedül szeretnék bejárni, ehhez kell második autó
  • A benzin drága (2.18NZD litere)
  • Keret nincs az autóra, tehát drágább autót csak hitelre tudnék venni, de mivel nem vagyok még kiwi (nincs residency-m) szar feltételekre adnak hitelt
  • Zsuzsinak is kell az autó mert sokat rohangál, tehát ő kb éves szinten 20000km-t vezet, én meg mondjuk 30000

Ha ebből a feltétel rendszerből indulunk ki akkor kb a következő opciók vannak:

Screen Shot 2017-11-09 at 20.16.48

Ugye az első prius adott, ennek kb fixen tudjuk mennyit fogyaszt. Itt az adatok km/l-ben vannak, tehát egy liter benzinből kb 20km-t tudunk menni (5l/100km-nek felel meg otthoni adat alapján)

A második lehetőség a leaf. Itt már gondok vannak. Ez teljesen elektromos, és mivel nagy hatótávot akarok vele menni, necces olcsót venni, mert ha belepakolok 30000km-t évente, akkor nem tudom belőni hogyan romlik az aksija, és kell-e cserélnem 1-2 éven belül. Ha viszont jót veszek, az drága, tehát magasabbak a költségek a kölcsönre… De mondjuk 6000 dolláros költség reális (2 évre adnak csak nekem kölcsönt).

Harmadik ugye valami random autó. Ennek a fogyasztása tuti 8l/km alatt lesz, és bár olcsón lehet kapni, de rengeteget fog fogyasztani mivel sokat használjuk… és a szervizelés is magas.

Végül az utolsó lehetőség mégegy Prius…

A táblázatban még szerepel a gáz ár, az autó fogyasztása illetve az autó energia fogyasztása ha elemes. Az energiánál két érték van a valós, és a származtatott, ami feltételezi hogy sokszor tudom ingyen tölteni. Pl cégnél. Ez életszerü, mert elvileg Csanád is fog kapni konnektort, de azért még macera van vele…

Bárhogy is ez a kiindulási alap, és erre jön a kalkuláció. Közlöm a száraz adatokat, illetve megoszottam az excel-t is. Nem pontos a számítás, de talán hasznos azoknak akik számolgatnának ilyet, hogy legalább érezzék a súlyát annak hogy mit jelent az olcsó, de sokat fogyasztó kocsi, vagy a drága de elemes és a többi…

Screen Shot 2017-11-09 at 20.19.38

Itt ugye nagy meglepetés nincs, A leaf nagyon jó vétel lenne ha lenne rá keretem, úgy viszont hogy nincs úgy para lerakni az alap depositot, plusz még utána fizetni a hitelt is.

Random második kocsi nagyon nem éri meg, igy maradt egy olcsó priusz. Elvileg ezek elmennek sok kilométert baj nélkül, és nem veszit az árából. Reméljük nem szarik be az aksija mint a másiknak, mert végül csak 1 hónap garit kaptam rá. Szóval addig hajtom mint az állat.

Az excel itt van

Visszatérve afgán bevándorlóktól vettem. A faszi 1999-ben jött és a családja hiányzik neki de nagyon. Ennyit mesélt. Fél óra alatt megvolt az adásvétel. Az autó hazafelé 24.7l fogyasztott. Kiváncsi vagyok hogy alakul a reggel:)

22 comments

  1. Nekem nem jön ki a matek, és felelőtlenségnek tartom jelen helyzetben még 1 autót hitelből vásárolni, de szerintem egy korábbi bejegyzésemből ezt sejtetted is.
    Az elektromos autóra visszatérve, mi egy céges Volkswagen eUP-ot hajtunk, ami baromi jó, sokkal élvezetesesebb mint a BMW i3, vagy a LEAF (mármint a régi, a legújabbat még nem próbáltam), viszont a hatótáv para az nagyon rossz érzés. Ha bekapcsolod a légkondit, vagy fűtést, esetleg jön egy eső (az eső a legrosszabb), baromira leesik a megtehető táv. Valóban olcsó vele közlekedni, csak amit te is írsz, a beugró elég magas, ha összetöröd akkor meg végképp nagyon sokat buksz rajta. Végeredményben abszolút felsőkategóriás luxuscikk az elektromos autó, ha nincs mellé 30-40%-os állami támogatás és ingyen áram (pl hollandia)
    Amúgy 5 literes fogyasztást egy korszerűbb benzines autó is tud, főleg ha pici (márpedig értelmezésem szerint egyedül fogod használni ezt az autót tehát pici autó is elég lenne) A többletfogyastással egy régi kisautó versus egy korszerűbb új autó sem hozza be az árkülönbséget. 😦 egy szívóbenzinesnek a karbantartása fillérek (centek), és megbízhatóak. Kia picanto 4000nzd, fogyasztás 4,9-7,6l. prius nincs 9000nzd alatt. 5000nzd-t költhetsz még benzinre mire eléred a bekerülési költségét a Priusnak. Alsó becséls 2200liter benzin. Felső becsléssel 7 literes fogyasztással az 31ezer km megtételére elegendő. Ha azt nézzük hogy a Prius is eszik benzint akkor lehet a következő évtizedben sem jönne be az ára 🙂 és ugye érdemes még kalkulálni, az avulási költséggel (jelentős), a szervíz költséggel, gumi cserékkel, biztosítással/casco, karbantartási költséggel (akku csere, olajcsere, szűrők cseréje, vezérlés csere), mosás-takarítás, büntetésekkel (gyorshajtás,stop tábla, stb), parkolási díj (ha van), autópálya díj (ha van, ezt nem tudom h neked kell-e fizetni), éves adó (common licensing fee), és ugye a hitel kamatta (10%+ ha jól látom). hirtelen csak ezek jutottak eszembe. Szólj ha valahol rosszul kalkuláltam.

    Kedvelés

    1. Hitel: Nem ertek egyet. Egyreszt nem vettem fel hitelt, de ha olcso hitelt adtak volna felvettem volna. Nem adtak. Igy most penzt fogok pinpongoztatni, aminek szinten van koltsege, ez nagyjabol benne is van a kalkulacioba.
      Plusz mas a business case amit nezunk, hiszen nem vagyunk hasonlo elethelyzetbe. Minden dontesnek megvan a kockazata, amit kulonbozo tenyezok alapjan tudsz sulyozni. Nekem a matek a kovetkezo:
      1: Fuggosegben, es szivesseget kerni minden nap a fonokomtol hogy bejarjak vele. Hosszu tavon barmennyire is joban vagyunk ez nem egeszseges
      2: Bejarni busszal/komppal = +2.5 ora utazasi ido, es a kompozas meg dragabb is mint az autokazas. Plusz nem latom a 3 gyerekemet stb…
      3: Autot venni (7K volt… elvileg elmennek 200-300K km-t is. Remelem nem lesz baja, de lehet hogy lesz. nem tudhatom…) es megprobalni sajat labra allni.
      Mivel az elethelyzet adott, es mivel a dontes megszuletett hogy kijojjunk, ezert most “rolling with the punches” van. Termeszetesen lehet jonni azzal hogy koran jottunk ki, jobb lett volna tobb penzt felrerakni, miert jottunk ki egyatalan, es meg sorolhatnam, ami mogott megint mas szempontok lesznek, es mas valaszok, mert masok az igenyeink, a gondolkodasunk es az elethelyzetunk.
      Ez alapjan challangelni ezt a dontest max ugy tudod, hogy te nem tennel ilyet, ami teljesen korrekt, en viszont igen, a kockazatok ellenere is. Mivel Zsuzsival mar szerencsere sok jo dontest, es sok szar dontest megeltunk kozosen es egyutt maradtunk joban rosszban, ezert szerintem ez egy atgondolt dolog volt, megfelelo kockazatvallalas mellett, es mint irtam kar challangelni es altalanositani, mert nem lehet. Es ja lehet beszivjuk, lerobban az auto es hasonlok, vagy nem… ezt megtippelni nem lehet, csak kockazatot szamolni, es remenykedni.
      A matek az elektromos autora szerintem kb helyes amit levezettel. Hosszutavon marginalis tud lenni a megtakaritas. Mi azt szamoltuk Zolival hogy kb 5 ev mire ott lesz Csanad arban ahol en, viszont fiatalabb autoja van, es nem szennyezi a kornyezetet – szinten nezopont kerdese ez kinek mennyire fontos (most abba ne menjunk bele hogy az aram mennyire szennyezi a kornyezetet, mert Uj Zealandon az elektromos aram 80% zold forrasbol jon, es a cel hogy 2020-ra ez teljesen zold legyen). Tehat megint a szempontok nagyon masok. Plusz Csanad kiindulasa az volt hogy egy meglevo benzinszornyet cserelt le masodik autonak elektromosra.
      Nalam meg egy uj auto vetele volt, es ahogy nagyon helyesen irtad, igy nagyon necces a matek a megtakaritasra (foleg ha hitelt is kellett volna felvennem).

      Kedvelés

      1. sokmindenben egyet értek veled, csak az eredeti cikk nem arról szólt, amiket most írsz 🙂 gondoltam, hogy nem fogsz olyan döntést hozni ami szerinted is butaság.

        1. teljesen érthető.
        2. eddig azt írtad, hogy a kompozás, közlekedés alatt dolgozol. most erre rájön +x óra utazás amikor nem dolgozol, hanem vezetsz. tehát vagy azt a munkát amit eddig az utazás alatt elvégeztél azt utána végzed, és még kevesebbet vagy a családdal, vagy eltekintesz attól a bevételtől/munkától. vagy rosszul gondolom? teljesen egyet értek, hogy minél több időt érdemes a családdal/gyerekekkel tölteni, mivel az az idő értékben felbecsülhetetlen, és én is erre fókuszálnék.

        a környezetvédelemmel (leginkább káros gázok levegőbe juttatására vonatkozásában) felesleges érvelni, amint repülőre ülsz elbukod az összes úgymond környezetvédelemmel kapcsolatos észérvet. egy budapest-auckland alatt 1 ember annyi co2-t bocsájt a levegőbe mint egy teljes évi autózással. oda-vissza már 2 év. 5 emberrel odavissza ez 10 év. de ha csak átugasz ausztráliába/indonéziába is jelentős a környezetterhelés. ha nincs tele a repülő, ez még rosszabb.

        én leginkább a választást challengeltem, meg a hitelt, de az kiderült nincs.

        Kedvelik 1 személy

        1. A hitel dragabban megvett termeket jelent szamomra amire ugyanugy lehet businesncaset talalni
          A kornyezetvedelem eletmod es szemleletmod kerdese es racionalisan szemmel igazad van. Nekem viszont jol esik nem vulkaninak lenni ebben a kerdesben:)
          Egyebkent nem tervezunk repulni – bar nem a kornyezetvedelem miatt nem:)

          Kedvelés

  2. Nálam egyszerű volt a matek és nincs olyan számítás, amivel jobban jártam volna. Kiindulásnak tudni kell, hogy a feleségem autóját cseréltük le, ami megérett a lecserésésre, mert nemcsak zabálta az üzemanyagot, de állandóan el is romlott. Természetesen lehetett volna venni valami öregebb kisautót, de az öreg autónak sűrűbb a műszaki vizsgáztatása és magasabb az éves gépjármű adója. És akkor még nem is számoltam az esetlegesen felmerülő szervízköltségekkel. Éves szinten 25 ezer kilométert autózom munkába, ez alsó hangon két olajcserét meg egy fék adjusztálást jelent, akkor is, ha semmi nem romlik el. Nem szeretek egy-két évre autót venni, így a szóbajöhető korú és állapotú gépjárművek mind a 10 ezer dolláros kategóriába esnek. Ehhez képest vettem 18 ezer dolláért az újszerű (20 ezer kilométert futott) Leafet. Eddig a családi kocsival jártam, 7.8-as átlagogyasztással havi 480 dollárt költöttem üzemanyagra. A Leaffel az üzemanyag költségem 0-ra csökken havonta. Ha semmilyen más költségcsökkenéssel (olcsóbb gépjárműadó, remélhetőleg negligálható szervízköltségek) nem számolok, akkor is évi 5700 dollárt spórolok. Naponta egyszer kell töltenem az Leafet, ez a munkahelyem történik – ezért nem kerül semmibe. Egy tetszőlegesen kis fogyasztású 10 ezer dolláros autó használata egy év alatt 13000 dollár, két év alatt 16000 ezer dollár, három év alatt 19000 ezer dollár – optimistán és durván, mert ezek a számok nem tartalmazzák a felmerülő szervízköltséget és gépjárműadót. Általában 5 évente cserélek autót, tehát a nem Leaf egyszerűsített TCO-ja 5 év alatt 25000 dollár, a Leaf-é 18000 ezer dollár. 5 év múlva egy évi 25 ezer kilométer hajtott, 10 ezer dolláért vett autót maximum 2 – 2 és fél ezer dolláért lehet eladni, a Leafet meg alsó hangon 6 ezerért. Szóval mindent összevéve évi 2400 dolláért fogok autózni szemben a másik opció évi 4500 dollárjával.

    Kedvelés

              1. Teljesen mindegy, hogy hol laktam és hol dolgoztam, az első három évet leszámítva sosem sikerült rövidebb idő alatt megoldanom a munkába járást. Ez az én kompromisszumom. A tied meg being westie.

                Kedvelés

                1. Biing veszti szamomra nem kompromisszum. Nekem 12 perc a varos, es nem a benzinkut 🙂
                  Visszaterve az autogyartok performance adataira, ez az egyik kedvencem. Egy 2.3 tonnas SUV-rol van szo:
                  POWER FUEL ECONOMY SPACE ACCELERATION
                  300KW 2.1L/100km 7 Seater 0-100km in 5.6s

                  Kedvelés

                  1. Being westie nekem olyan kompromisszum volna, amihez képest az 56 per város vállalható. Nem vagyunk egyformák. Mi ez a 2,3 tonnás SUV? A Mistubishi Outlander plug-in hybrydje is 1,7 literes fogyasztást igér.

                    Kedvelés

                    1. Ez a Volvo XC90-es T8 hibridje. Szerintem ugy merik a fogyasztast, hogy a fullra feltoltott akksival mennek 60km/h-s sebesseggel amig birnak, aztan a 100km-g hatralevo 8.3km-t meg megteszik 2.1 liter benzinnel. Ha meg gyorsulgatsz 5.6sec alatt szazra, akkor gondolom megugrik a fogyasztas 23l/100km-re.. Egyedul a teljesitmenyt meg a 7 ulest hiszem el 🙂

                      Kedvelés

  3. A fogyasztasod nem 24.7liter volt az tuti:) hanem 24.7km/l ami ~4 liter/100km. Ja es van 9000NZD alatt prius, en 6000NZD-ert vettem 2-es priust. Ami 10 evnel idosebb nem lehet uberre hasznalni, igy kicsit olcsobb. Japanbol jott, eleg jo allapotban es nem tul sok km-el (~100.000). En szoktam bringaval is jarni meloba es nagyon orulnek ha minden auto legalabb hibrid lenne ami tud menni par metert motor nelkul, ugyanis akkor nem kene szivnom a kipu gazt. A start-stop rendszer itt annyira nem segit, mert allandoan halad a sor, csak gyok2-vel. Szoval ez is a hibrid/elektromos mellett szol:). Sztem jol valasztottal, de persze vehettel volna egy fasza kupe BMW-t is nagy motorral 🙂 ugye @hobe

    Kedvelik 1 személy

    1. A BMW nem kupe, hanem kabrio 🙂 Tokeletes csaladi es melos auto: a gyerekek siman befernek a hatso ulesekbe, a csomagtarto meg eleg nagy a ket ceges laptophoz plusz a rollerhez.
      A maintenance-rol es a fogyasztasrol most ne beszelgessunk 🙂

      Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s