Ujra suli – back to school

Elkezdődött a suli. Február 7-én, szerdán kezdődött el egy hosszú hétvége után. Itt nem egyszerre kezdenek a sulik, nincs konkrét fix szabály, időpont arra mikor kell kezdeni a suli évet. Inkább egy mondjuk úgy idő intervallum van megadva amikor kezdhetnek a sulik. Mindegyik suli maga döntheti el mikor kezd, hogyan alakítja az éves programját. Vicces volt nézni Rékáékon, ahogy változott a lelkesedésük a sulival kapcsolatban. Persze az elején a néyri szünet elején totálisan a suli ellen voltak, majd a végére már lelkesen várták, hogy újra játszhassan ak a bartaikal, megismerhessék az új osztálytársaikat. – gondolom emlékztek itt aza szokás, hogy minden évben új osztálytársakat és új tanárt kapnak a gyerekek. Keverik őket. Persze Máté és Én aggódtunk, hogy milyen lesz az első napjuk, jajj szegénykék. Majd mikor mentem értük, megkérdeztem őket a napjukról: “-Szuper napom volt, a tanárnénim nagyon, de nagyon aranyos és vicces” Kiabálták mindketen. Szóval megint mi aggódtuk túl a dolgot, a gyerekek sokkal könnyebben veszik a változásokat. 🙂 Persze tudom lesznek még rossz napok, akor majd ott leszünk nekik. 🙂 Szóval úgy néy ki eddig, hogy egy elég jó suliévnek nézünk elébe. Yeyee


I try to write my posts in English as well, especially for Mary as I was touched when she mentioned yesterday that she still trying to translate our posts in google but its really not the best and she is just guessing sometimes what is our post about. So I decided to try it. Mary all your comments are more than welcome  I mean especially regarding language 😀

————- —————- ————- ———— ———— ———— ———— ———— ———– ————–

The school started at 7th February, at least for us, our school, right after a long-weekend. As here in NZ there is no strict rule/date for starting the school year only a time-frame when all the schools can decide when they would like to start, how they are managing their school calendar.  It was funny to see the growth of enthusiasm of my kids regarding school. Obviously at the beginning of the summer holiday they were totally against of school, but time has passed and they realised how good would be to play again with the others. So right just before starting date they couldn’t wait for 7th February. Mate and Me were really worried for them. New teacher, new kids in the class – as you all remember here in NZ they are always mixing the children every year and they get a new teacher every year as well. Again it was our worry. When I picked them up the end of first day I asked them how was their day, both of them shouted : ” It was Super awesome. My teacher is so so nice and funny. 🙂 ” So again I have to admit that changes are more easy for kids. Yes I know there will be down points where they will need our help, presence. 🙂 and its OK, that’s why we are their parents. 🙂 It seems we look forward to a beautiful year.

IMG_8119.JPG

4 comments

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s