matevisky

Poker Party 2.0

Pénteken ismét volt pokerezés, ez már sokkal jobban élveztem mint az előző alkalmat. Csanád szerint egyébként általában ilyen szokott lenni a buli és nem olyan mint ami nála volt. Persze mondom hülyeség az egész, elvárást támasztani valami iránt, amihez eddig semmi közöm nem volt:)

Családi virtuális élet

Zsuzsival már a kezdetek óta közös mindenünk. Az első pár hónap után összeköltüztünk, és közös bankszámlánk lett. Azóta nem igazán foglalkozunk azokkal a dolgokkal, hogy enyim, tied, csak azzal hogy mienk. Ez a fajta gondolkodás mód viszont nehezen összeegyeztethető a virtuális térrel, mert ott a személyes adatok megosztása nehézkes, szóval megfelelő programokat találni nem mindig egyszerü.

A magyar nyelv

Eleinte nem tartottam fontosnak, hogy ékezettel blogoljak, mert aki olvassa az úgyis meg fogja érteni, hiszen magyar:), viszont az itt töltött lassan egy hónap kezd ráébreszteni arra, hogy ez nem biztos hogy mindig így lesz. Tanulva az itteni magyarak példájából Gergő, és Réka még csak csak, Anna viszont már szinte kizárt hogy ékezet nélkül olvasson blogot tőlem.

Gulf Harbour Suli elmenyek

Penteken voltunk a masik suliba a sracokkal, ami lent van Gulf Harbourba. Az elmeny teljesen hasonlo volt mint az elozo, szoval megnyugodtunk. Itt egy minimalisan pozitivabbak voltak a sracokkal kapcsolatba, es nem latszott hogy ketsegbe esnenek hogy nem tudnak angolul.

Potyi seta

Minden eremnek ket oldala van. Azzal hogy eljottunk otthonrol tobb teher van rajtunk Zsuzsival, es szabadidonk meg nem nagyon volt. Neha leulunk blogot irni, vagy atbeszelni a dolgokat, de max ennyi. Szoval a Potyi setakat en csinalom Balazsek helyett mostanaban.

Elunk – 1 het utan is:)

Tul vagyunk az elso heten, mondhatjuk ugy is hogy a nyaralas felenel tartunk, es lassan mar azon kell gondolkodnunk hogyan indulunk vissza, miket kell osszepakolni es ilyesmi. Persze ez nem nyaralas:) szoval ez a het sem arrol szolt, hogy pihenunk, viszont azert kicsit jo atnezni hogy mi volt rossz, es mi volt jo:)

Scroll to Top