Az elmúlt hét (jul.17-21)

Nem igen jelentkeztem a héten, nem is raktam fel szép napsütéses képeket. Ez volt a második szemeszter utáni suli szünet második és egyben utolsó hete. A srácoknak uszitábort szerveztem a hétre. Délelőtt uszi tanfolyamra mentünk, délután meg a felfújható Ninja pályára mentek mindig, majd maradtunk kb, kifulladásig az uszodában.

Teljesen szerelmese lettem ennek az uszodai intézményformának. Sorolom miért is:

  1. Az uszotanfolyamon Rékáék egy hét alatt többet haladtak mint az elmúlt legalább fél évben a Csaba utcai uszodában ahova már másfél éve jártak és nem léptek szintet az elmúlt félévben. Itt egy hét alatt, kemény napi 30 perces órákkal Julie többet hozott ki belőlük. Mi a titka? Szerintem egyszerűen annyi, hogy egy csoportban maximum 6 gyerek van, az úszás különböző fajtáit, annak pontos mozgását minden gyereknél egyenként javította. Ment mellettük miközben gyakorolták és kiigazította, elmgyarázta, mozgatta a karjukat a vízben. A végeredmény az lett, hogy mind Gergő és Réka lazán oda-vissza ússzák a 25m-es medencét és ha kedvük tartja még egyszer lenyomják a távot. Váltogatják az uszásformákat, mell, gyors, delfin, hátúszás. Szerintem ez szuper egy 5 és egy 6 évestől. Pluszba Réka annyira megszerette az úszást, hogy bármikor beesett a vízbe az ugráló-mászó cuccról minden egyes alkalommal a hosszabb visszaúszási irányt választotta. Kérdeztem is tőle, hogy ezt miért csinálja. A válasz: „Hát Anya! hogyhogy miért, így többet úszhatok, tudod, hogy hogy szeretem!” No komment. 🙂
  2. Tegnap írta Máté a békatalpas eseményt. A mai napon kiderült, hogy alapvetőleg bármilyen úszófelszerelést kérhetsz és kapsz teljesen ingyen az uszitól, csak arra használd amire való. Ma ugyanis Réku megkérdezte, hogy lehet-e ma is békatalpazni-e vagy sem. Gondoltam végül is semmiből nem áll megkérdezni az uszisokat. Kiderült, hogy PERSZE. Az azért van, az úszóknak van. Ez természetes. Legyen az gyerek vagy felnőtt. Kaptunk is, amit lelkesen használtak ezután. Annyi volt a kérés, hogy ne dobálják, ne játék eszköz legyen és a kismedencébe ne menjenek vele.
  3. Tele van fiatal életmentővel, akik tényleg figyelnek, szólnak akár akkor is ha pl. nagyobb gyerekek kicsit bevadulnak, kifejezetten ha nem veszik esetleg észre, hogy egy kicsi van mellettük. Segítőkészek, mosolyognak. pl,: tegnap Réku elhagyta az uszószemüvegét. Megkérdeztem esetleg nem adta-e le valakit. Megnézték, még akkor nem volt leadva, de felírta a telefonszámomat, hogy tudjon küldeni egy sms-t ha záráskor megtalálnák. ??? meglepődtem és örültem. 🙂
  4. Maga a tény, hogy létezik egy olyan vizes hely ami nem aquapark és tudsz menni a srácokkal úszni, akkor is ha még nem profi úszók és ha nem csak úszni szeretnél, hanem csak vízben lenni és jól érezni magadat. Egy egészséges elfoglaltságot szeretnél mondjuk egy esős napra. Magyarországon tudom, hogy nem így működnek az uszik. Emlékszem, hogy nem egy kerületi illetve mamás facebook csoportba írtak anyukák, anno még én is, ahol is arról érdeklődtek, hogy esetleg valaki ismer e olyan helyet ahova csak úgy gyerekkel is el lehet menni az usziba. Ahol van gyerek medence és tanfolyam nélkül is lehet menni. A válasz mindig az volt, hogy senkise ismer ilyen uszit.
  5. Gyerekeknek ingyenes. Felnőtt bemehet csak felügyelni is akár, ekkor csak 1 dollár a belépője.

Szóval a hetet konkrétan az uszodában töltöttük és nagyon jól éreztük magunkat.

 

2 thoughts on “Az elmúlt hét (jul.17-21)”

Leave a Comment

Scroll to Top