Céges köszöntő buli

Tegnap voltunk egy-két szuper helyen a csapattal. Egyben az én köszöntésem volt, amiből már volt kávézás, ebédelés, most meg esti iszogatás és vacsora. Azt hiszem, most már kimerítették a köszöntési eseményeket, bőven. 😀 Persze tök jól esik. 🙂

Ennek kapcsán megtanutam, hogy itt picit más szokások vannak, amiket már hallottam, sót még álláshirdetésben is voltak erre utaló jelek. Amiról beszélek, hogy:

Annyit tudtam elmegyünk vacsizni és persze iszogatunk egy kicsit is majd. Na ez azt jelentette, hogy 5 körül a Főni a hátamögött található bár fridzsidert kinyitotta és körbekérdezte ki-mit kér inni. Pezsgő, bor, sör és cider volt a választék. Jól meglepődtem, hogy tényleg az irodában iszunk, mire elmagyarázták, hogy hát alapozni kell mielőtt elindulnánk. Szóval ittam egy cidert és kiderült Bubbles (pezsgőt) midenképp kell inni hiszen koccintunk 😀 szóval egy pici bubblest is. Majd elindultunk. Én kis naiv azt hittem, most a vacsora következik, de kiderült, hogy áááá még nem. Most csak elmentünk egy bárba, hogy akkor ott is igyunk mondjuk, úgy hivatalosan. 😀 Ez egy roppant jó helyen levő bár volt egy hotel tetőbárjába mentünk, fantasztikus kilátással.

A bejárat
tetőterasz
tetőterasz
Még világosban a bár.
A csapat (valamit persze épp észrevettem)

Szóval elmentünk előszőr a bárba, majd egy-másfél óra iszogatás után amikor én már azt hittem totál félreértettem és vacsi nem is lesz, akkor átmentünk egy japán étterembe. Elnézést itt nem készült kép.

Majd falatozás végén, kiderült, hogy itt még nincs vége az estének, hiszen tovább kell menni valahova. inni. …. mindez szerda este. …… a választás egyszerű volt, hogy hova, hiszen kiderült, hogy elfelejtettünk fizetni az első helyen a bárban, így odamentünk vissza. Ott készültek a már fent látott sötét képek.

Jól éreztem magam és nagy örömömre még a kicsit becsicsentett kiwi beszélgetést is egész jól tudtam követni. Be kell vallanom azért néhol totál kiesett miről volt szó, de majd egyszer ez is meg lesz.egyszer. …:D

4 thoughts on “Céges köszöntő buli”

Hozzászólás a(z) Demjén István bejegyzéshez Cancel Reply

Scroll to Top