Eltelt egy hónap

Ez már egy kiadosabb nyaralásnak is megfelelne, de szerencsére nem érezzük úgy hogy nyaralnánk. Figyelembe véve, hogy megérkezés után a fejembe csak olyan dolgok jártak, hogyan tudnánk itt megélni, főleg nem vagyok nyaralás módba, annál inkább egy jó beköltözés érzesem van.

Csak hogy kicsit legyen perspektívája ennek az egy hónapnak, ennyit még egyikünk sem töltött el külföldön, szóval ebből már belső rekordnak számít a dolog. Anna lesz az első, aki többet fog itt élni, mint magyarországon, és ez sincsen nagyon távol. Év vége felé már nagyjából feles lesz a dolog.

Szóval eltelt egy hónap, és a beköltözés szakasz után jön a megszokás, főleg a gyerekek számra hiszen kezdődik a suli. Ha ez a szakasz megvan, akkor Zsuzsi és Pötyi számára következik a megszokás időszak, mert végre lesz idő állás keresésre, nem csöveznek a srácok egész nap otthon:)

Saját magamat tekintve, próbálok egyre kevesebb otthoni eseményekkel kapcsolatos hírt olvasni, és lelkesen cserélgetem ki a különböző alkalmazásaimat hogy a magyar nyelvű hírek, események, azokat most már angolul olvassam. Konkrét weboldalakra, hírsite-okra ritkán mentem fel eddig is – na jó ez nem teljesen igaz, de sokkal ritkábban mint régen, viszont most már szinte csak és kizárólag rss olvasókat használok. Ennek segítségével elég csak az érdekesebb headline-okat elolvasni a kedvenc site-okról, és nem kell hülye reklámokat nézni, felesleges eye-catcher képeket áttekinteni, 10 féle designt megszokni.

Egyébként a feedly tökéletesen alkalmas erre, sőt még segít oldalt is ajánlani. Itt én kimondottan olyanokat szoktak keresni ahol hetente kevés cikk jelenik meg, így van esélyem átolvasni, és nem csapódik át a dolog abba hogy folymatosan nézni kell valamit:)

Screen Shot 2017-07-23 at 06.24.01.png

Egyébként az itt beállított cikkeket a telefonon már newsify-al olvasom, jobban bejön a felülete mint a feedly-nek, de van persze még sok más software amivel lehet ilyeneket olvasni. Egyébként ennek a koncepciónak a megfordítása például a digg is, ahol olyan cikkek jelennek meg amit már sokan mások is olvastak. Így jó eséllyel a cikk amit elolvasunk értelmes és releváns lesz, és nem az újság kénye kedve szerint kell átlapozni az összes tartalmat.

Kicsit csapongtak a gondolatok megint, de ha az embernek kevés ideje van, viszont azért szereti magát hónapra készen tartani – hehe, akkor kell valami:)

Egyébként ezt a blogot is tudjátok rss-ként olvasni, lent van a link. Ami nektek kényelmes nekünk meg izgalmakat okoz, hogy mennyien olvassák, mert az rss olvasó leszedi egyszer a cikket és annyi:) Értelem szerüen nem is igazán kedvelik ezt a megoldást a nagyobb híroldalak, és próbálják elrejteni a linkeket, vagy nem csoportosítani stb… na de ez már tényleg messzire vezet:)

Leave a Comment

Scroll to Top