Határátkelő – Kérdezz Felelek

A határátkelő kérésére közösen sikerült a legutobbi kérdezz feleleket egy értelmesebb formába önteni, így egységesített formában most már ott is lehet majd olvasni, meg itt is. Remélem sokaknak sikerül hasznos válaszokkal szolgálnunk.
Jön egy újabb magyar család Új Zélandra, egy éves tanulmányi vízummal, és ők kérdezgettek tőlünk dolgokat. Aki válaszol az Zsuzsi Máté, na és Pappito…

Egy biztos, hogy Január végén én kezdek a suliban. Mt. Albert, Auckland környéke.

Máté: Mi Gulf Harbourban lakunk, de az overkill nektek, szóval Nyugat Auckland jön szóba, amihez nekünk közünk sincs, szóval hajrá:)
Pappitó: Oda menj lakni, ahol a meló/suli, a közlekedés drága és macerás lehet, ne tolj ki magaddal

Család addig ismerkedik a környékkel.

Zsuzsi: ez az idő pont jó arra, hogy fix lakást keressetek. A suli kérdést a bevándorlási ügynöknek tudnia kell, hogy ami vízumot kaptok azzal jogosultak a gyerekek ingyenes oktatásra/egészségügyre. Ezt azért érdemes megtudni mielőtt érkeznétek. Legalább tudjatok kalkulálni.

Aztán az első három hó leteltével K. elhelyezkedik mint …

Zsuzsi: Angol mindenképp kell, esetleg mar addig is elkezdhetne angolozni otthon K. Bármit is akar csinálni angolul kell beszélnie.

Tehát eddig ez az egyetlen cím mihez alkalmazkodni kell a suli, ide kell bejárni. Az oktatás nagy része hétvégén fog zajlani számomra, ettől függetlenül egy olyan helyen lenne ésszerű bérelnünk, ahonnan be tudok járni akár vonattal/busszal (és megfizethető, a Rozsdombra nincsen keret :). A fő szempont emellett, hogy szükség esetén a gyerekek haza tudjanak sétálni/buszozni a suliból.

Zsuzsi: Googlemaps-en meg tudjtátok nézni a városrészek nevét, ami alapján tudtok keresni  a trademe-n.
Pappito: According to the NZ Police website: “Young children must never be left alone in a house or vehicle – they need constant supervision. It is illegal to leave a child under the age of 14 years without reasonable provision for their care.” A gyerek hazasétálhat de otthon nem lehet egyedül.
Vissza-kérdés: Oh, és ezt mennyire veszik komolyan? Kell gyerek vigyázót bérelni mert különben…? vagy nem eszik olyan forrón azt a kását?
Pappito: Sose tudhatod, feltételezem, hogy kicsi az esélye a buktának, de a gyerekekkel kapcsolatos hivatalok nem gatyáznak és elég egy túlbuzgó szomszéd idiótasága a bajhoz.
Zsuzsi: https://www.kiwifamilies.co.nz/articles/at-what-age-can-i-leave-my-child-alone/

Ez ott mennyire elfogadott? Mármint, hogy gyerekek egyedül közlekedjenek.

Zsuzsi: Amit itt látok, hogy a gyerekek egyedül járnak haza. De ez persze függ attól hol laksz. Gulf Harbour brutál nyugalom szigete, itt az 5 éves kismanók is egyedül járnak kelnek. Ez az előnye, de messze van.
Pappito: ha csak nem az iskola közvetlen közelében laknak a népek, a gyereket kocsival viszik általában. Lehet sétálni is, ez a szülőktől függ

Ti hazaengednétek ott egy 10 és egy 11 évest? Vagy ott is van klasszikus napközi? A harmadik mackónk még csak 5 éves, uh nálunk az új felállás lesz, hogy már ő is iskolás lesz…

Zsuzsi: van. a suli elotti es utani foglalkoztató ami fizetős. Suli válogatja mennyibe kerül. a mi sulikban pl. ez ennyi : becsatoltam
Mate: igen, elég drága kb 8-12nzd / óra… van testvér kedvezmény valamennyi…
Pappito: a napközi drága, de jó, ha el tud a kölykökért menni valaki suli után, 3-től van afterschool care, vagy az iskola csinálja vagy szerződött cég, pénzbe kerül. mi 90/hetet fizetünk most éppen de ez lehet a fele is meg a duplája is, iskolája válogatja

Vidék mennyire vidék?

Zsuzsi: Auckland maga teljesen más mint Budapest. Van egy csúnya belvárosi rész ami felhőkarcoló, cégek és üzletek tömkelege, no és építkezések folyamatosan. Ezután a többi rész tiszta kertváros. Ez terül el egy irdatlan nagy területen. Ebből jönnek a nagy távolságok. Vidéki hangulat van kb. mindenhol. Persze minél messzebb mész a központtól annál jobban még vidékiesebb, meg több zölddel. Velencei tó környékéhez annyi a különbség, hogy mondjuk ugyanúgy kisfalvak, kicsit jobb minőségben és rendben, egymásba folyva egybeolvadva haladnak a különböző nevű város részek (Mount Albert, Birkenhead, Glenfield, Whangaparoa stb… )
Mate: Vidék nagyon vidék, város pedig inkább kisvárosok összessége, mintsem igazi város lenne… szinte minden terület inkább egy jó kis kertváros, Szentendre Leányfalu Visegrád, mintsem hogy igazi város lenne, igazi város egyedül Auckland központja.
Pappito: Auckland kertváros, ami a városhatáron túl van az pampa, sívó pusztaság, zöld dombok fehér birkákkal díszítve, meg tenger

Biztonságos járdák, gyalogátkelők, nem farmok egymásutánja?

Zsuzsi: teljesen
Mate: Az utcák biztonságosak, a kocsik nem előznek, nem gyorshajtanak (Észak Auckland) szerintem havonta ha egyszer valaki megelőz, dudál… Ettől függetlenül mindig az autósnak van elsőbbsége, és ritkák a zebrák, de itt mindenki padlófékez ha gyalogost lát a zebrán.

Henderson/Taupaki/Waitakere/Kumeu/Massey szinten lehet gondolkodni? Ott feltételezem olcsóbbak az ingatlanok, kérdés van-e iskola/nagyobb bolt ott is?

Pappito: iskola és nagyobb bolt van, de a közlekedés horror lesz, plusz messze van
K visszakérdés: A horror közlekedés mit jelent? Több órára beálló utak, vagy csak időszakosan reggel délután (mondjuk mint Budaörs reggel 7:30 – 9:30 között?
Pappito valasz: reggel héttől tízig koppig van az autópálya, aztán négytől hétig délután megint. nemtom mi van Budaörsön, nem jártam ott 10 éve
Zsuzsi válasz: Igen a hasonlat jó. Budaörs. Auckland olyan mint sok Budaörs egymás után:).  itt sokan indulnak 5.30kor otthonról és mennek haza 15.kor, hogy elkerüljék a forgalmat. Máté is így indul, és akkor nincs forgalom, amit írt Pappito, teljesen az van.

Milyen Aucland magyar szemmel? Mit mondanátok rá, ha lehet így fogalmazni? Pécs/Érd/Kisvárda/Gödöllő?

Zsuzsi: Ezeket én se tudnám neked jól megfogni. azt mondanám olyan Auckland mint mondjuk Budapest Astoria, Blaha, Deák, Corvin négyszög, és ezután elvágtak és következik Budafok, Budafok,Budaörs,Budafok,Budafok, és Budaörs …..Budafok
Pappito: a felsoroltakból Pécs, egyébként meg teljesen más a városszerkezet, máshogy élnek az emberek, nem összevethető

Hogyan jellemeznétek a sulikat általánosságban? Waldorf/teljes anarchikus gyermekirányítás/vaskalap/amiről mindig álmodtatok?

Zsuzsi: Tök jók szerintem. Attól se kell félni h 5 évesen kezdik a sulit. Az  első év igaziból pont olyan mint otthon a nagycsoportos év. Játékosan tanulnak meg számolgatni, annyi a plusz, hogy elkezdenek jobban foglalkozni már a betűkkel, felismerni, lemásolni, leírni egyedül. Mindezt semmi stressz alatt: nincs osztályzat, adnak egy szöveges jellemzést, hogyan halad/haladt a gyerek. De tény, sokan több szót le tudnak írni és el tudnak olvasni egyszerűbb mondatokat az első év végére.
Azt érdemes majd nézni a suliknál, hogy van e ESOL oktatás: vagyis nem angol anyanyelvűekre fel vannak-e készülve, kapnak-e a külföldi gyerekek plusz segítséget a sulitól. Mostanában néztem több sulit is és ahpgy látom azért az ESOL elég elterjedt, lévén az ország bevándorlókból áll. 😀 Azért ez jól jöhet, szerintem, jó tudni biztosra. Az 5 evésnek tuti tetszeni fog, még mesenézés is van napközben, giliszta gyűjtés és a társai.
Mate: 1 tanár van egész évben, és évente kap új tanárt új osztály, önnállóságra nevelnek… viszont a szabályokat be kell tartani. Halgass az idősebbre, tiszteld a másikat, és hasonló alap erkölcsi dolgok.
Pappito: Van minden varázslat is, de az állami sulik általában teljesen frankók, különösen, ha jobb környéken lakik az ember. nincs vaskalap, kreativkodás, gyerek nem fog tíz évesen integrálni, de jól érzi magát és vigyorogva jön haza. minden ami nem állami az fizetős

Mennyire kiugró/nem kiugró a beiratkozás költsége? Magyar átlag/ lehet észnél lenni és olcsón bevásárolni az alapokat/méregdrága a tankönyvekre számoljunk gyerekenként 1500/2000 dollárt?

Zsuzsi: Az állami sulinak nincs nagy díja, kb. 100-400 dollár, suli függő. Ők ezt adománynak hívjak. Suli felszerelés se egy egy nagy költség legyen mondjuk 100 dollár egy szemeszterre, de akkor már nagyon felülbecsültem a dolgokat. Az uniformis pénzbe kerül, de egy csomót spórolsz a hétköznapi ruhatáron. sokkal kevesebb ruhát pakoljatok majd mind akarnátok! Egész héten uniformisban vannak. A nálunk levő uniformis nagyon jó minőségű nagyon szeretem. viszont mivel a gyerekeknek kell figyelniük rá, ezért el-el tud veszni.
Pappito: Az állami sulikban van éves “donation” ami 100-400 dolcsi körül van, iskolától függően, nem kötelező befizetni, de az iskola úgy csinál, mintha az lenne. nem értelmetlen lehúzás és egyébként ingyen van. extra programokért kérhetnek pénzt (zene, szakkör, mittomén). Nem tudom hogy jött ide az USD, minden évben kell új stationery pack (ceruza, füzet, szövegkiemelő, olló stb.) kb. 60 pénz egy gyerekre, tankönyvet nem kell venni feltétlenül de egyenruhát igen, az egyenruha gyerekenként minimum egy százas, de inkább 2-300 és hitvány anyagból van, úgyhogy kell belőle több, szétcsapják elég hamar.

Van olyan környék amire azt mondanátok VIII. kerület, ahol semmi esetre sem szabad házat nézni?

Pappito: Én Ellerslie-től délre nem laknék, de én elkényeztetett pesti úri gyerek vagyok a hetedik kerületből
K kerdes: Hozzuk az Erzsébetváros kártyánkat mutiba T ott nőtt fel, én Budán de jelenleg az egész család hetedik kerületi állandó lakos. Nadapon laktunk ezidáig birkákkal, lovakkal és erdővel körbevéve… nagyon kedveljük a nyugalmat, de most nem ez a fő szempont hanem elkezdeni máshol, újra és majd kialakul. Természetesen azért van egy határ ami alá nem adjuk, ilyen az is, hogy azért ne egy “hawanna” lakótelepi környékre menjünk hanem normálisra, Tehát akkor Dél Auckland kilőve, a többi?
Pappito: a többi nagyjából frankó, west kicsit khm, színesebb környék, egészen változatos benszülöttekkel, de az se gáz, a cbd környéki kerületek rendben vannak de igen drágák, észak (North Shore) frankó de az is messze van, a híd erősen lelassítja a forgalmat

A neten azt látjuk, hogy kb 500 dollártól lehet értelmes házat bérelni, gond nélkül. A bérleti díj összege kb. az elkért kaukció? Mi a divat, egy évre ki kell venni az ingatlant, vagy teljes szabadság van, ha odébb akarok mégis állni? Ugyanez kérdés iskolaváltásnál is, mennyire rugalmasak ebben az intézmények?

Zsuzsi: 500-tól. teljesen más a lakás minősége itt, inkább jól megépített vikkend hazákra számítsatok. vagy gyorsépítésű nyaralókra. Fűtés általában nincs. Érdemes szagolni majd, hogy mennyire dohos, penészes, mivel nincs szigetelés
Váltásban mindenki rugalmas, itt elég bevett, hogy az emberek költöznek folyamatosan.
Pappito: 500ért nem nagyon találtok értelmes környéken házat, inkább a heti 700 a reális, ahol elfér három gyerek. Máté nyilván azt akarta mondani, hogy nagyobb a kereslet, mint a kínálat, úgyhogy a kiadó válogat, lehet rövidebb távra is bérelni, ha a tulaj belemegy, de miért menne, áll sorban húsz másik aki kivenné évekre. Ez van. deposit 3-4 hét simán.
Ezt érdmes megnézni: https://homes.co.nz/ ott van az összes eladó, kiadó ingatlan meg a nem eladóak is, ha a kis pöttyökre klikkol a dolgozó, akkor kap tippet, hogy kb. mennyi lehet a bérleti díja a pecónak nyilván nem egy egzakt tool, de saccolásra kiváló, hogy hol mennyi

Van olyan, hogy ottani házak alap felszereltsége? Vagy ebbe bele kell érteni ott a mosógépet, sütőt, mikrót? Avagy teljes össze-visszaság?

Pappito: tűzhely oszt kész. bútorozottat lehet bérelni rövid távra, drágán, egyébként majd te veszel ágyat meg hűtőt magadnak

Van kint olyan mint itt a MediaMarkt? Megnéznénk pár árat, hogy mégis mi milyen árban mozog.

Máté: Erről van csomó cikk a weboldalon:) ezeket nézzetek át  Alapbol elektronikai cikkek kicsit drágábbak, bútorok sokkal… de vannak second hand shopok, és mi onnan vettünk csomó mindent, ezek igen olcsóak, főleg a bútorok, ruhák.
Pappito: trademe.co.nz

Jogosítvány? Elég a nemzetközi jogsi és beballagni a hivatalba kikérni egy ottani okmányt és csókolom, vagy szükséges még valami mást is intézni mielőtt nagy boldogan autóba pattannánk?

Pappito: https://www.nzta.govt.nz/driver-licences/new-residents-and-visitors/converting-to-nz-driver-licence/ egy év után nem lesz érvényes a jogsid és megbüntetnek, mert papír nélkül vezettél. csináljátok meg a jogsit, mindennek az az alapja, gondolom nem akarsz mindenhova útlevéllel menni, ideértve a grocery store-t is, ahol elkérhetik az igazolványod, ha alkoholt veszel

Gyerekülésekkel kapcsolatban van valami szabályozás? Hány cm magasságig kell? Ezt nem találtuk meg…

Pappito: https://www.nzta.govt.nz/safety/vehicle-safety/safety-belts-and-restraints/child-restraints/using-child-restraints-in-new-zealand/

Az érkezés nagyon aggaszt még minket, nem látjuk át, hogyan érdemes intéznünk. Az alap elgondolás az, hogy innen 1 hétre foglalunk egy lakást/szobát, aztán az lesz a bázis és első héten találni kell ingatlant. Van hotel esetleg amit ajánlanátok erre az egy hétre? Vagy van jobb ötlet amit javasolnátok?

Zsuzsi: Lehet érdemes az első hétre airbnb-t választanotok.
Pappito: Mi hostelbe mentünk amikor megjöttünk, de aztán hamar megtanultuk, hogy a K-road meg az alvás nem összeegyeztethetőek

Járgány kérdés? 1 vagy 2? Sokat kellett böngészni, keresni, megnézni? (OK, tudom ez teljesen ízlés és egyéni igények függvénye, de nálatok mi a tapasztalat?) De erre már válaszoltál

Máté: Drága most a benzin, pont csináltam egy kalkulációt mi éri meg… Én benzinkímélőt vennék, vagy elektromos autót, pl nissan leaf-et… a kombi nagyon sokat fogyaszt…. de tele vannak autó kereskedéssel, és kb 2 óra alatt tud autód lenni ha akarod… Ja és csak Japán, nem Német… Japán közel van Németország nem.
Pappito: van autópiac, vannak kereskedők, van trademe, autót a legkönnyebb venni. kereskedőnél van garancia, egyébként nincs, ez az árban is tükröződik. nekem pont van egy eladó
K visszakerdes: Az autó márka, típús az meg van csak meg kell keresni a megfelelőt… sajnos nagyon háklis vagyok az autóra mert a srácokat szállítjuk benne. Ezért ez nekem mindig nehéz, nagyon nehéz. Most viszont nem lesz több hónapom és ezért nagyon fusztrálódom, de majd túlteszem magam rajta Ok, tehát kereskedő. Van-e bármilyen tapasztalat nektek vagy hallottatok róla hova ne menjünk semmi esetre sem autót nézni mert nagyon zsiványok? Mire kell figyelni a papíroknál? Az életben nem láttam még új-zélandi eredeti forgalmit, adásvételit… ok ok ez teljesen részletkérdés, megoldjuk majd az eddigi hasznos információkkal (a garancia nagyon jól hangzik) Van egy 3. generációs priusod esetleg? Arra vevő lennék…
Pappito valasz: mindenki a srácait szállítja az autóiban, te ismered a zsebed, majd eldöntitek. minden ami 10 évnél fiatalabb abban van mindenféle safety feature. én vettem ismerőstől, kollégától, autópiacról kocsit, kereskedőtől egyszer. Nincsnek “papírok” nincs forgalmi meg ilyen marhaságok, ott helyben a mobilodon online átírjátok és kész, fél perc. biztosítást kötsz telefonon ott helyben. nincs priusom, olyanom van aminek az anyagából kijön 9 prius és csak vicceltem, ne vegyétek meg, majd kiviszem az autópiacra a turistáknak jó lesz
Mate valasz: Van harmadik generacios prius igen:)

Hogy érzitek most magatokat így pár hónap távlatában? Srácok? (mondjuk magunkból kiindulva biztos jól)

Máté: Tök jól:). Minden dolog amivel számoltunk hogy rossz lesz, az kevésbe lett rossz mint gondoltuk, és minden dolog amivel számoltunk hogy jó lesz, az sokkal jobb lett. Amin aggódtunk azon általában meg kár volt aggódni.
Család szülők barátok távol, ennyi az össz negatívum.

Szeretnénk kb. 2-3 héttel korábban érkezni, hogy legyen időnk mindent nyugodtan elrendezni de ez még függ hogy mikor kapjuk meg a vízumot… És mikorra fogunk jegyet kapni a Qatar ra egy átszállással.

Zsuzsi: folyamatosan jön a Qatar (heti 3-4 alkalommal), kb. bármikorra kaptok jegyet. Szuper dolog, 30kg csomagot lehet vinni, és a leggyorsabb út 24 óra alatt már itt is van….

Kivel lehet ULTIZNI? Futni? vagy Biciklizni? ha a komoly dolgokon túl leszünk

Zsuzsi: Én tudok ultizni, bridgezni kicsit, a fiuk pokereznek, Maté tud bridgezni is. no megy a fekete péter is.
Máté: ultizni tudok, ide nem szokott lenni… néha járok pókerezni a többiekhez, de mostanába kevesebb lett az időm…:) Futás hiányzik de a boka műtétem miatt még hanyagolnom kell… fel is szedtem jópár kilót…
Pappito: Tibi tud ultizni

Tudjuk az első év nagyon nehéz lesz, sőt. Lehetőségeinkhez mérten a legjobbat szeretnénk kihozni belőle és tovább lépni. Tudjuk, hogy menni fog. Bárki tud ebben jó tanácsokkal ellátni minket?

Zsuzsi: Kitartás és minél alacsonyabb elvárások: nem szabad rögtön azt várni, akkor most pálmafás tengerparti országba érkeztünk és minden franko. Sok energia kell az elejéhez. ahol mi vagyunk, az bőven az eleje. kicsit már kezdjük néha látni, hogyan miképp, és még tovább. Igazából folyamatos energia, probléma megoldáshoz, feladatok, feladatok.
Szóval egy év szerintem is a minimum belefektetett munka, de közben a gyerekeknek hihetetlenül nagy élmény, és szuper dolog.

Mi van ha gyerek beteg?

Zsuzsi: Vagy otthon marad vele valaki, vagy sok helyen láttam, hogy beviszik magukkal a munka helyre. Ez akkor működik ha nem lázas, fertőző beteg. Láttam ezt már recepciósnál, tanároknál, boltban eladónal, étteremben…

Online boltok oldalak?

Zsuzsi:

Mobil szolgáltató? Internet szolgáltató? Nem tudjuk mi a pálya, melyiket érdemes melyiket nem… ha van erről is infótok, hogy ne kelljen piackutatnunk…

Máté: Mindegyik drága főleg az internet és mind ugyanazt adja. Voda most kicsit több netet ad talán de hónapról hónapra változik a dolog. Kb tényleg értelmetlen válogatni, ha meg nem kötsz hűség időt szabadon és könnyen tudsz váltogatni a szolgáltatók között. Nekünk Spark van mert kapunk hozza ingyen Spotify-t, Netflix-et meg Lightbox-ot

A ház bérlésnél milyen szempontokkal kellene keresnünk három gyerkőcre? Van-e bármi megkötés szobaszám, fürdőszoba, közöshelyiség viszonylatában, pl hogy mekkora minimum szükséges? Kaukciót is utaltátok?

Zsuzsi: Mikor házat néztek akkor kaptok az ügynöktől jelentkezési lapot. Ha tényleg tetszett a ház akkor azt kitöltitek, kapcsolatnak kezesnek megadhatsz minket, vagy más ismerőst Aucklandbe… A jelentkezési lapon rákérdeznek anyagiakra is, hogy a tulaj ne izguljon azon h tudsz e majd fizetni
Kérdezik a munkahelyet is. Öszintén itt lövésem sincs mit tudtok fényezni, mivel Máténak van melója nekünk könnyű volt. Esetleg érdemes lehet megjegyezni, hogy pl hajlandóak vagytok x időt előre kifizetni. Egyébként pedig ha megy a dolog, akkor mindent tudtok utalni. Ott helybe nem kell fizetni semmit, mert válogatnak a jelentkezési lapok között.

Háznál milyen bukkanókat említenétek meg, mire figyeljünk?

Zsuzsi:

  • Padlószonyeg jól jön télen. Legalább a talpaddon nem fázol
  • Nézzétek át a szigeteléseket a ablakokon (máshol nincs):) kérdezzetek rá, hogy mikori a lakás.
  • Dohosság, penész: mivel nincs szigetelés így sok sok ház penészesedik ha pl illatosító van kihelyezve akkor érdemes elgondolkodni, rákérdezni..
  • Fűtés: heatpumpnak hívják ami meleget/hideget is fúj és elég jól működik.
  • Fafűtés: hát nem rossz, de azért inkább modernebb heatpumpos helyet keressetek
  • Tájolás: mivel szigetelés nulla. Így nyáron a északi tájolásúban megdöglesz. Ha tudtok menjetek délben nézni házat.:)

Máté: Nálunk most ezek a szempontok:

  • Jó helyen legyen, ezt írta már Papito is. Semmi esetre se főúton, legjobb mellékutca, még jobb a zsákutca, akkor tuti nyugi van.
  • Legyen értelmes szigetelés, és heatpump benne. Lehetőleg ne kandalló… Heatpump nagyon király dolog, otthon ugye ennek semmi értelme nem lenne, de itt nem hűl le annyira az idő, hogy ne működne  optimálisan
  • Teszteljetek a zajokat. Ugráljatok a házba, beszeljetek hangosan és nézzétek meg mennyire hallatszik át a dolog, mennyire recseg a ház.Srácok fussanak pár kört 😀
  • A többit is írnám, de annyira nincs választék és annyira ritka a heatpump + jó szigetelés (10-ból 1 lakás) hogy ez kb elég is mindenre;)
  • Ilyet már meg sem említek, hogy “dupla” üvegezés, mert nem létezik:). Közben Attila updatelt hogy 2011 épült lakások után kötelező a dupla üvegezés

Suli beiratkozás Ott 5 éves kortól elsős, ugye?

Máté: Igen, és nagyon erősen ajánlom hogy menjen nálatok is. Nálunk Gergő 5 evés volt, izé még mindig 5 evés, és persze volt az elején para, meg jaj ne anya, meg félek, de már most jobban beszél angolul mint Réka (7 éves), és zero para van rajta.
Tegnap is amikor a tengerparton voltunk simán csicsergett a többi gyerekkel, én már rég nem értem mit mond, de ők nagyon jól elvannak. Szóval MÉLY levegő, aztán had menjen. Szerintem ha ezeket a dolgokat nem engeditek nekik, mert féltitek őket, akkor pont a legjobb dolgokról maradnak le:)

Mindenki korosztályában megfelelő osztályba kerül, mindegy itt hány osztályt végzett el-ugye?

Zsuzsi: Igen

Ház bérleti szerződéssel megyek bejelenteni a lakcímet ott kapok valami igazolást és azzal tudom beíratni a gyerekeket.

Máté: Kellenek az útlevelek, szülők papírjai, vízum és minden hasonló dolog. Plusz a suli kikéri az orvosi papírokat, megkérdezi ki az orvosotok kaptak-e oltásokat.
Ha nincs nálatok nem para, nem esznek meg titeket, mi 2-3 részletbe vittük be.

Ez így néz ki? Ha van kapacitás ez érdekelne bővebben, nálatok hogyan ment.

Máté: Könnyen ment nálunk, bementünk, szóltunk megnéztek a papírokat, utána tart karokkal fogadtak minket. Figyi ha van papírotok, és meg tudtok angolul szólalni, az mar akkora plusz pont nekik, hogy nem igazan akadékosodnak. Nem is emlékszem amikor valaki valamin fent akadt volna…

És hanykor kezdenek, 8? Meddig vannak bent, átlag hány órájuk van?

Máté: 9-tol 3-ig tart nálunk a suli, máshol is általában. 8:30-ra lehet érkezni es 15:30 lehet őket felkapni. Imádjuk… Réka általában 7-8-ig alszik ezért szuper. Persze ha Zsuzsi dolgozna necces lenne a dolog, de így szuper-kényelmes a srácok számára.

Prolog: Azóta mindenki megérkezett, lakást is találtak pikk-pakk, és a hétvégén találkozunk velük…

 
 
 

1 thought on “Határátkelő – Kérdezz Felelek”

  1. Sziasztok, Gyors, összefoglaló a fentiekhez és ahhoz a sok pozitív információhoz, amit kaptunk Tőletek, Köszönjük, rettentő nagy segítség volt számunkra! Mondjuk a mai is amit Mátétól kaptunk a bútorokkal kapcsolatban ? Nagyon-nagyon pici a világ (röviden, indulás előtt nem sokkal vált világossá számunkra, hogy T nek egy gyerekkori barátja lakik Aucklandben, így az érkezés és az első lépések sokkal könnyebbek voltak, mint ahogy azt képzelni mertük. ) Megérkeztünk január 13-án, három fáradt ám annál lelkesebb gyerkőccel, rengeteg csomaggal egy otthonról bérelt airbnb házba. Aznap délelőtt bankszámlát nyitottunk (pontosabban azt már otthonról sikerült, utaltunk is rá pár nappal korábban, csak be kellett menni beazonosítani magunkat és azért, hogy a bankfiókban elkészített kártyát átvegyük) délután vettünk egy autót, amit a banktól előzőleg kapott telefonos app al fizettünk ki, következő nap 9 NZD ért át is írattuk a járgányt miközben abban az 5 percben meg is igényeltük a adószámainkat. Amint meg volt az autó, elkezdtünk házakat nézni a főiskola környékén, majd ahogy láttuk, hogy az igényeink és a pénztárcánk valahogy nincs szinkronban, próbáltuk megemelni az általunk megálmodott felső havi keretet… persze véges a pénzünk mert itt nincs még bevételünk csak az otthonról hozott megtakarításunkkal gazdálkodhatunk és azzal, hogy próbáljuk közgazdász szemmel megjósolni az itteni pénzügyi jövőnket. Nehéz, sőt, ez szerintem lehetetlen… sokat imádkozunk és széles mosollyal szívjunk magunkba az új élményeket. Tehát, 13 án elkezdtük az időpont foglalásokat, ami kb úgy nézett ki, hogy január 24 ig napi 4-5 ház megtekintésére kértünk időpontot. Jan 15-16-17 én 10+ házat megnéztünk 20km es körzetben, amik közül kettőre leadtuk a pályázatunkat. 18 án reggel számunkra a legmegfelelőbb vissza is jelzett, hogy +kérdezze mikor alkalmas nekünk, hogy személyesen tovább egyeztessünk… juhhhhéééé. Jan 18 án leszerződünk egy évre (magasabb áron mint amit szántunk otthonról rá, hiába böngésztünk korábban éjszakákon keresztül és próbáltunk pontos költségvetést csinálni fél-egy évre, nem lehet, valami olcsóbb, valami drágább, ez van, rá kell számolni, mint az építkezésnél, legalább 15%-20%-ot). Azzal, hogy sikerült házat bérelni a legnagyobb terhet engedhettük el magunkról, mégpedig azt a latolgatást, hogy hova fognak a srácok iskolába járni. Ez is kilőve. Ma az egyenruhákat is beszereztük, most van három Pampalini a családban. Persze ezt csendben, mert ha ezt meghallják a gyerekek kergethetem a pillangóhálóval őket, hogy beöltözzenek…. aztán majd mondhatjuk hogy “Donna Klára….” egyébként meg valami nagyon remek dolog ez az egyenruha így első blikkre. Jó drága de legalább jól néznek ki benne a srácok ? nem gondoltuk volna, hogy egyszer mind a hármat ugyanolyan ruhába fogjuk öltöztetni (farsangon kívül ? )
    Közben, vagyis még magunk előtt, 4 biciklis doboz jött utánuk (előbb adtuk fel, mint ahogy mi elindultunk és egy nappal minket követve kellett megérkeznie) a személyes plusz motyóinkkal… Osztottunk szoroztunk, majd ismét meg ismét… arra jutottunk, hogy visszük a kerékpárokat, rollereket, gördeszkát… azokhoz kellett legalább 4 db kerékpárdoboz, amit térfogatsúly számítás alapján szállítanak, így elhoztuk a fél konyhánkat, varrógépet, bukósisakokat, plüssöket mert ugye az nagyon fontos a gyerekeknek, jaaaaa?! egy IKEA gyerekkonyhát is ? ? . A Pannon Cargot bíztuk meg, hogy bonyolítsák le a repülős szállítást Auckland repülőtérig, ott átvesszük valahogy. Átvétel sikeres volt, így már van négy hatalmas dobozunk is, amit még nem bontottunk ki de legalább jó helyen van addig, míg be nem költözünk a bérelt házba most pénteket, január 26-án (köszönjük G nek és M nek ? ) Valami véletlen folytán, ami ugye nincs, január 26 ig béreltük az airbnb házat… Ma január 22-én eltelt egy hét és kettő nap az érkezésünktől. Jól haladunk, sőt.
    Két és fél év megfeszített előkészület van mögöttünk… aki szeretné a mi eddigi utunkat bejárni annak kívánok elsősorban hitet, rengeteg erőt, elszántságot, pénzt-pénzt és pénzt mert üres zsebbel ide és sehova sem lehet érkezni gyerekekkel. Mi kaptunk hideget-meleget a döntésünk miatt… mind a két oldal tanulságos. Senkit ne tévesszenek meg, hogy mi boldogok vagyunk… attól még rengeteg munka, nélkülözés, spórolás osztás-szorzás, latolgatás, hullámvölgyek és olyan megpróbáltatások vannak mögöttünk ami sok-sok szemléletváltást eredményezett. Van három gyerkőcünk akiknek a jövője egyenlőre nálunk van. Ez persze változni fog, de az erős alap kell számukra, azok szerintünk a hit, mi szülők és a család vagyunk. A mi szűk családunk 5 fő, a nagyszülők, testvérek, unokatestvérek és a jó barátok nagyon szoros családi kötelékkel vannak nálunk is, hiába vágtunk neki a nagyvilágnak. Jön a kérdés: “és nem fognak hiányozni?!” hát hogy a fenébe ne. Nem szeretnék a szüleink helyében lenni, az tény, DE! Pont ezért mivel nem szeretnénk az Ő helyükben lenni, mi inkább elhoztunk a srácokat, hogy tapasztalják meg velünk együtt egy másik világ szelét. Most vagy soha alapon vágtunk neki. Ha egyszerűen és érthetően szeretnénk fogalmazni és valamihez hasonlítani akkor: A pénzt amit eddig összespóroltunk rátettük a zöld nullára. Egy pörgetés! Ha bejön akkor nagyot nyerünk de ha nem akkor egy jót játszottunk és jön a következő nap ahol újra kezdhetünk mindent…. ? ? Azért ennél erősebb a hitünk és tudjuk, hogy jó kezekben vagyunk, jó helyen. Minden nap imádkozunk lefekvés előtt a gyerekekkel.

Hozzászólás a(z) K bejegyzéshez Cancel Reply

Scroll to Top