Költözés 1. rész

Az elmúlt pár nap a költözésről szólt. Mivel hulla fáradt vagyok, ezért csak listába szedem milyen mesésen izgalmas dolgok történtek. Fokuszban a konyhai cuccok beszerelése.

Szóval a dolog ott kezdődött, hogy már hetekkel ezelőtt megvettük a konyhai cuccokat hogy ne legyen gond beköltözésnél. Ledumáltuk az időpontot, kiválasztottuk a gépeket lemértük a területet, hova mi fér be, és nagy ráhagyással dolgoztunk. Lássuk milyen is lett végül ez a dolog

  • Kedden persze nem érkeztek embereink időben, de ezzel nem volt gond, mivel egyrészt nagyon gyorsan bevittem mindent, plusz elvitték az összes hulladékot ami volt. Ebből pedig nem volt kevés, mert jónéhány más cucc is érkezett…
  • A beszerelés jól ment, kivéve azt az apróságot, hogy másfél óra tili-toli után rájöttek, hogy a stacking kit, az mégsem jó amit hoztak, így nem tudják a szarítót rárakni a mosogató gépre, így nem fog beférni a dolog a mosószekrénybe, amit a videón is látni
  • A megoldás az lett, hogy rájöttem hogy rossz stacking kitet hoztak és majd kicserélik és visszajönnek. Szerdán már azzal hívtak hogy a mosógép is rossz, ezért azt is kicserélnék, és adnának még 150NZD kártérítést
  • Csütörtökön megjöttek, és 2 órás, néha három emberes szereléssel sikerült megoldani a dolgot.
  • Mondjuk lövésem sincs arról hogyha valami elromlik majd hogy a fenébe huzzuk ki a mosógépet és a szarítót a szekrényből (videó később) de ez már igazán részletkérdés
  • Szóval a nap végére olcsóbban jöttünk ki, be lett szerelve minden, és az összes szemét + egyéb szemét el lett szállítva a lakásból.

Persze történtek más izgalmak is. Pl a Toyota Prius félig megadta magát:

  • Zsuzsi bekapcsolta rajta a légkondit, majd egy nagy durannással leállt az elektromos motor.
  • Szerencsére ettől még tudtunk vele menni, de a teljesítménye erősen visszaesett, a jó kis vulkánikus hegyeket néha csak 40km/h tudta megmászni.
  • Tiszta trabi korszak volt az érdi emelkedővel
  • Tehát fogtam magamat és kedden felhívtam a toyota szervízt, majd rájöttem, hogy még garanciális. Egy év garit alkudtam ki rá, és alig 3 hónap telt el
  • Felhívtam az Ukrán faszit akitől vettem Tom-ot, aki először el akart hajtani, hogy másik cégtől vettem – mivel összevesztek, majd rájött hogy amikor eladta, akkor a saját cégére adta el, szóval foglalkoznia kell az üggyel
  • Szerdán bementem hozzájuk, szerencsére dugós volt a város, így nem dudálták le az agyamat, hogy vánszorgok.
  • Egy dokkikötő közelében vannak, simán el tudtak volna ásni valahová, soha nem találtak volna meg, de inkább segíteni probáltak. Internetes best-pratice-ek kiprobálása után inkább belementek hogy átveszik javitásra, és adtak egy csereautot
  • Bejöttem az irodába dolgozni, majd hívtak egy órán belül, hogy a csereautót eladtak, és adnának egy másikat. Szóval kaptunk egy hondát – valami ilyesmit – 7 üléses szóval a gyerekek imádják Zsuzsi is, csak hát szerintem 12 liter körül eszik, és olyan hangos mint az állat.
  • De most gyerek nap van mert Gergő leghátul ül egyedül, Réka Annával középen szóval laza az élet…

Közben persze az internetet sem sikerült elsőre bekötni, mint kiderült elvileg rosszul dugtuk össze a kábeleket, szóval kiváncsi vagyok felszámolnak-e kiszállási díjat. Szerencsére a kábelek pont úgy voltak összedugva ahogy a leírásba volt, plusz erről küldtem nekik fotót is, szóval minden esélyük megvolt segíteni. Meglátjuk.

Ettől függetlenül 3 hónap ingyen időszakot kaptunk meg egy év ingyen netflixet 2 év hűségért, szóval nekem megérte. És kb az összes többi szolgáltató hasonló árban van

Szóval alap dolgok vannak, a történet folytatódik, remélem holnap is tudok írni az izgalmakról…

3 thoughts on “Költözés 1. rész”

Hozzászólás a(z) Bernadett Dóka bejegyzéshez Cancel Reply

Scroll to Top