Látogatóban Gáboréknál

Pénteken még csak tervnek indult, vasárnap viszont valóság lett belőle, és meglátogattuk Gáborékat, akit a Pappito blogról ismerhettek.

Reggel szokás szerint kicsit korán indult  a nap. Kukurikú Anna már 6-kor felkelt, Gergő is csatlakozott hozzá, és Réka sem aludt 7 óránál tovább. Szóval mi már 9 órára menetkészek voltunk, és a kocsiból lelkesen írtam Gábornak hogy érkezünk, aki kevésbe lelkesen szólt, hogy bocsi de nekik még a reggeli Skype-ok mennének 10-ig.:) Szóval a srácoknak megmutattam merre dolgozok, de inkább Zsuzsi volt aki értékelte, és utána visszagurultunk Gabiékhoz.

Lövésem sincs még a nevekről, de jó kis környeken laknak egy faházban:). Mondjuk ez a kijelentés az emberek 95%-ra igaz errefelé, mert szinte minden ház faház, és szinte minden környék egy jó kis környék:). Amikor megérkeztünk Eszter – a lányuk sütötte a palacsintát, ezzel Gergőt annyira amulatba ejtette, hogy azonnal örök szerelmet fogadott neki, és hálából elkezdett rá pisztollyal vadászni az egész látogatás alatt.

Persze ez az egész megér egy storyt. Geri kapott egy játékpisztolyt, amit a saját zsebpénzéből vásárolt, és most természetesen mindenhová viszi. Eszter meg volt annyira jófej, hogy türte, ahogy a nála 6 évnél fiatalabb kissrác bambinak nézi, és lövöldözik néha rá:)

Réka szokás szerint hamar feltalálta magát a lakásba, és volt hogy 5 percig kellett keresnem, hogy melyik sarokba bújt el, és melyik szekrényt pakolja ki éppen titkos kincsek után kutatva. Hála istennek Gábor látszólag jól viselték a dolgot, bár lehet hogy este már különböző voodoo szertartásokat végeztek, amibe azt kivánták az istenektől, hogy bárcsak sose érkeztünk volna meg a szigetre. Mondjuk nem tüntek voodoo hívőknek…

Anna természetesen jól elvolt, miután kapott enni nézett ki a fejéből, aztán megtalált valami írás oktatást segítő csipeszt, amit Eszter talált ki, és csinált a tesójának, és azt rágicsálta, hatalmas átéléssel, és nyugalommal. Zsuzsi Katával beszélt, ki tudja milyen dolgokról, én meg Gáborral váltottam meg a világot:

  • Beszéltünk arról hogy ők hogy jutottak ki, ez mindig jó téma az embereknél, kb mint az időjárás
  • Átrágtuk magunkat a vizum kérdésén, hogyan lehet tovább lépni esetleg majd ha akarunk
  • Vagiztam a priussal, és Gábor ment vele egy kőrt a ház körül. Az autó is és Gábor is túlélte, és neki is wow ez Rocket-Sience érzése volt a prius vezetése után mint Csanádnak:)
  • Megmutatta a méheket, amiket a ház mellett nevel. Próbálta velem elhitetni, hogy nyáron akár 50000-100000 méhecske is bent lakik a méhkasba, amiről mondjuk ki hogy igaz, csak én voltam hitetlen:)
  • Persze kaptunk játékot is, főleg Anna, de Réka és végül Gergő is gazdagodott babákkal, és MOTOR-ral!. Teljes boldogság volt, és éjszaka új társak kerültek be az ágyba…
  • Átrágtuk még a heatpump kérdést, és csomó hasznos tanácsot kaptunk tőlük is mire figyeljünk a következő lakás bérlésünknél is. Hogy fontosabb a jó szellőzés, és hogy ne legyen penész, mint bármi más. Kezdjük nagyon értékelni a mostani faházunkat, amit az elején lealacsonyítottam magamba, viszont most már azt mondom szuper kis szerzemény volt:)
  • Beszéltünk az iskola rendszerről, arról hogy Eszter miket tanul (pl tanul főzni, varni…:) ) és hogy még mindig minden évben tanárt cserélnek nála, és az osztályokat is újra szervezik az év elején. Erről majd Zsuzsi bővebben biztos ír

Szóval egy szónak is száz a vége, jó kis délelőtt volt. Délutánra sajnos volt csomó ház nézésünk, és elhagytuk Gáborék kastélyát, de szuper kis élmény volt, és reméljük még visszatérhetünk:)

 

Leave a Comment

Scroll to Top