Lost in space

Hát nem megy valami jól az igéretek betartása az biztos:)
3 hét elrepült a szabiból, és most már dolgozok újra. A héten egy csomó minden történik, ezért túl sok időm nincs. Azt hittem majd sok mindent fogok írni de hát nem. Azt hittem majd sok videót fogok készíteni, de hát nem.
Szóval próbálok azokra a dolgokra fókuszálni amik fontosak, hogy azokból ne legyen de hát nem. Egyébként mindenkivel minden rendben. A srácok elvannak pár hét és kezdődik a suli. Végre. Anna már bölcsizik újra, túlélte az első pár napot, és most már vigan ott lehet hagyni nincs sírás nincs kiakadás
Nekem a héten vannak az IELTS vizsgák, mondanám hogy sokat készülök rá, de úgy vagyok vele mint az érettségivel. Az utolsó pillanatig nem tanultam semmit, aztán rettentően beparáztam és felírtam az évszamokat egy papírlapra, amit bevittem magammal a vizsgára. Szóval meglett a töri hármas. Reméljük IELTS-en is „kitart” a szerencsém:) és meglesz az átlag
Aztán elkezdődött az év, szóval fokuszálunk a vizumra, a további tervekre és hasonlókra, amiről később majd írunk:)
Szóval nem kell izgulni, igazság szerint csak annyi történt hogy tényleg kezdjük otthonosan érezni magunkat, így kevesebb az újdonság faktor és több a megszokott nyugis hétköznap!

3 thoughts on “Lost in space”

Leave a Comment

Scroll to Top