Poker defekt

Zoliéknál volt bent a póker tegnap. Kivettek egy fankó kis házat a belvárosba, szóval vállalták a poker szervezését. Az eredmény két új kerék lett Villámon, mivel sikerült elbénáznom a dolgokat es a patkázás eredménye defekt lett:)

Egyébként Zoliék keményen tolják, és szinte teljesen ingyen laknak a belvárosi lakásba, house-sitting-el. A trükk persze az, hogy itt vannak már egy ideje, szóval az emberkék könnyedén rájuk hagyják a lakást, és hát sokat kell költözni. Ez nekünk persze nem opció, de náluk simán belefér… még, magyarul ők két börönddel érkeztek és nem öttel:)

Visszatérve a pokerre szokás szerint vagány volt, jót dumáltunk, aztán felesleges lett volna hazamenni, ezért ott aludtam náluk. Volt hely bőven:). Reggel ránéztem a google maps-re, és kinéztem magamnak egy gumist, ami 8-kor nyit, „elrobogtam” hozzájuk a potkerékkel, aminek szörnyű hangja volt. Az autópályán „furcsa” módon senki az égvilágon nem dudált le, csak békésen kikerültek, pedig 70km/h-val mentem 110 helyett.

A gumis már nyitva volt, de 40 perc alatt így is meg volt minden, és boldogan távoztam két új első gumival. Hátsókat nem cseréltem, abba csak levegőt fújtak. Pikk pakk megvoltunk vele… utána már csak hazamentem, bevásároltak a PakNSave-be, és már otthon is voltam reggel 10re.

0 thoughts on “Poker defekt”

  1. Amugy https://www.kiwihousesitters.co.nz/ 🙂 mi itt vagyunk regelve, es tenyleg nagyon jo szolgaltatas, de nem igen tudnam elkepzelni mondjuk Magyarorszagon, meg sok mas orszagban sem. Itt viszont siman rankhagytak mar hazat csirkekkel, kutyaval vagy macskaval, hosszu hetvegere vagy akar tobb honapra. Volt, hogy egyaltalan nem is talalkoztunk a lakokkal, csak epp atadtak a kulcsot, megmutattak hol a macska kaja es viszlat. Utazas soran hasznaltuk foleg, de most kiprobaljuk itt is. Eddig bejott:)

Hozzászólás a(z) Mate bejegyzéshez Cancel Reply

Scroll to Top