Elérkezett az utolsó hét. Magunkhoz egyáltalán nem hűen papírt vettünk elő Mátéval és naptárt rajzoltunk megtervezni mikor mit kell még csinálni.
- Kivel, mikor tudunk találkozni, barátoktól elbúcsuzni
- Gyerekek mikor tudnak találkozni Nagyikkal, Dettivel,
- Mikor tudnak még egy kicsit angolozni Rékáék MsLillával,
- Lakásból ki mikor viszi el a még itt maradt bútorokat,
- Utoljára átnézni mit viszünk, mit nem,
- Amit nem viszünk azzal mi legyen,
- Esetleg mit kell még itthon megvenni,
- Összerakni/bepakolni a bőröndöket, hogy lássuk elférünküe 5 bőröndben vagy sem,
- vagyis lemérni a bőröndöket. Hahha,
- Újra és újra átgondolni mit kell átgondolni :D,
- Hivatalos ügyintézéseket lezárni,
- Várni, várni, hogy jöjjön 20.-a
Érdekes dolog a várás, mert az egy dolog, hogy nekünk is idegörlő a környezetünknek is nehezen viselhető/kezelhető időszak ez, viszont amit érdekes látni ahogy a gyerekek kezelik. Mivel nekik még az idő fogalma nehezen megfogható, nehezen tudják belül megsaccolni mit is jelent az, hogy egy hónap múlva. Itt értem azt, hogy nehezen tudnak érzelmeket kötni, tapasztalatot tenni ehhez, milyen is amikor várunk egy hónapot. Azt hiszem ez lesz nekik az első intenzív élményük amikor visszatudnak emlékezni, vissza tudják hívni ezt az időszakot, ha el kell képzelniük milyen ha várunk egy hónapot. Mindenesetre egy biztos, mikor meghallották, hogy megérkeztek az útleveleink a vízummal, üdv rivalgásban törtek ki, ugrabugráltak és kb rohantak az ajtóhoz, hogy akkor induljunk. Már nagyon kíváncsiak, lelkesek, várják no és persze izgulnak ők is, hogy milyen lesz a sok újdonság, az idegen nyelv, új emberek, ja és a repülő út 🙂 …
Megszokták kérdezni: Te Anyaaa, Én már úgy izgulok, úgy várom, olllyan kivááncsi vagyok. Te issss? 🙂
Most, hogy már számukra is megfoghatóbbá vált az idő (1 hét kb. ) amit kell várni, már könnyebb nekik és a lelkesedés emelkedik.
Érzelmileg nehéz ez a hét, mert el kell neknük is búcsuzkodni mindenkitől, ami nekünk is nehéz. Azt hiszem ilyen helyzetre illik az a kifejezés, hogy : KESERÉDES
Várjuk már nagyon, viszont ez nekünk is elszakadás. Mint minden változásban ez a legnehezebb, várni, hogy végre megtörténjen, hogy a résztvevők tényleg léphessenek az új irányba.
