Epilepszia

Rékának epilepsziája van aki esetleg nem ismerne minket és még nem tudná. Magyarországon a bevett protokoll ha valaki eszméletét veszti, hogy fel kell ébreszteni mindenképp. Ennek eredménye volt, hogy egyszer amikor az ovodában volt  rohama és kihívták a mentőt, a mentős csak azért tűvel megszúrta, hogy felébressze. Azóta megtanudtam a neurológusától, hogy ez kb. a legrosszabb amit tehettek, mert ez csak egy újabb rohamot okozhatott volna, amely még erősebb is lehetne. Az indok miért is tesznek így, hogy olyan nehéz eldönteni, hogy miért is van valaki eszméletlen állapotban, nincs erőforrás kitanítani a mentősöket az epilepszia felismerésére, no meg hát azt olyan nehéz beazonosítani stb… stb…

Rékának amúgy egy nagyon enyhe fokozatú változata van, pluszban csakis alvás közben jelentkezik. Éber állaptban nem. Így roppant nagy veszélyt egyáltalán nem jelent se magára, se iskolára…

Nagyon kívácsi voltam mit fognak itt szólni, mikor kiderül. Itt egy adott körzetben az iskoláknak van egy Nővérkéje aki ilyenkor körbejárja a témát és segít. Eljött hozzám is, szépen leültünk és átbeszéltük mit is kell tudni Rékáról. Mondta, hogy szóljak majd az orvosunknak, hogy írjon egy összefoglalót Ő is Rékáról, a gyógyszeréről amit napközben kell bevennie, illetve mit kell tenni ha rohama van. Beszéltem is az orvosunkkal aki szépen leírt mindent amit mondtam, összefoglalta és mielőtt véglegesítette a doksit egyeztetett velem újra, hgy abban tényleg olyan dolgok szerepeljenek amelyek szerintem is megállják a helyüket.

Ezután meglátogatott az Epilepszi Társaság helyi nővére, akivel újra megbeszéltük a teendőket, inkább leegyeztette velem, hogy majd amikor kimegyünk a sulinak tréninget tartani akkor abban mi is szerepeljen Rékáról.

A sulival épp most időpont egyeztetés történik a tréningre ahol elmesélem a főbb jeleket, Rékára specifikusan jellemző jegyeket, illetve ahol megkapják nyomtatott formában is az úgynevezett akciótervet roham esetére, no meg egy listát ami alapján be tudják azonosítani, hogy rohama van vagy sem. Érthető módon ez amiben kérték a legtöbb segítséget, hogy tudják biztosra ha rohama van. Pluszba az osztályában ezután lesz egy kis oktatás a gyerkeknek is arról, hogy mit is kell tenni, ha valakinek rohama van.

Nagyon tetszik az, hogy bevonnak mint szülő, értékes információ forrásnak tekintenek, hogy nem úgy kezelik a témát mint egy Tabut. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy az is eljutott hozzám, hogy van tanár aki szeretné megvárni az oktatást az epilepsziáról, mert még sose volt vele dolga és csak azután szeretne felelősséget vállalni Rékáért különféle programokon. Egy tanár jelezte ezt kifejezetten a suliban. Ami teljesen oké szerintem.

 

 

0 thoughts on “Epilepszia”

  1. A gondos ellátás és nem megbélyegzés nagyon tetszik. 55 éve vagyok epilepsziás. Folyamatosan bizonyítanom kellett, hogy képes vagyok gyermeket szülni, autót vdzetni, felelős vezető pozíciót ellátni. Sokszor a diszkrimináció félelme miatt, betegsegem eltitkolni.
    Jó olvasni hogy működhet ez másképpen is.

Hozzászólás a(z) Csoda bejegyzéshez Cancel Reply

Scroll to Top