Második hónap általános pénzügyei

Vége van a második teljes hónapnak is, a pénzügyek nem néznek ki jobban sajnos mint az első hónapban, de még mindig hihetetlenül sok a random kiadás, és a szeptember sem lesz jobb… Sebaj… haladunk, egyszer talán majd félretenni is fogunk tudni

Pár megjegyzés a tételekhez:

  • A learning – tanulás az Udacity új kurzusa, amit végül bevállaltam, de szerencsére jó fél évig arra most nem kell tölteni, és az első 3 hónap után fogom látni megérte-e
  • Az auto javitás a defekt. Nem várt tétel, de voltak olyanok akiknek ez jobban fájt
  • A Grocieres-t most a tüzifa ára nyomta fel, nem szereztünk végül sehol olcsobban, szóval a lehető legdrágábban vesszük… ezt tuti lehetett volna optimalizálni
  • A rent-re is ráment plusz egy tétel, mert előre be kellett fizetni az új lakásra
  • A különböző egyedi vásárlások főleg háztartási gépekre vonatkoznak.
  • Szóval kb 8000NZD lett a vége, amiből a valós megélhetési havi költség kb 5500-6000 (tanulás, és háztartási gép vétele, és plusz renting költséget vettem le).
  • Magyarul még mindig reális a kijönni havi 5000NZD-ből, de mint írtam félrerakni, és ugrándozni ebből még nem igazán lehet.
  • A legtöbb pénzt persze a bérlés viszi el, utána a bevásárlás, és kaja… meglátjuk a következő hónapot:)

Screen Shot 2017-09-03 at 15.16.02

Fordítás:

  • Service Charges: Szolgáltatás díjak, pl internet, mobiltelefon és társai
  • Clothing: ruházat
  • Online yearly services: éved díjak, előfizetések. Általában internetes szolgáltatásokat takar pl netflix olcsobb éves díjban előfizetve
  • Insurance: biztosítás, kocsi és lakás
  • Buy Stuff: cuccok vásárlása, pl daráló gép, és hasonló 500NZD-t nem meghaladó költések
  • Kids fun money: Gyerekeknek nyalóka, játékok, apróságok, zsebpénz
  • Health and Services: fodrászat, szépségápolás és társai
  • Transportation: Utazási költségek, jegy és bérlet
  • Pharmacy: gyógyszertár
  • Rent: Lakás bérlés
  • Grocieries: Minden ami napi bevásárlás, étel ital, dezodorok, pelus, szóval minden
  • School: iskola költségek, de itt főleg most első körben az egyenruha vásárlás volt
  • Gasoline: Benzin üzemanyag
  • Restaurant: Étterem, de itt inkább a rendelt kaják voltak
  • Kids programs: Gyerek programok, úszoda, úszó tábor, és tarsai

Egyébként a pénzügyi progi amit használunk az a pocketsmith ez itt kint nagyon menő, és automatikusan leszedi a tranzakciókat a bankfeed-ünkről, szóval a kimutatás teljesen pontos, mivel csak kártyával fizetünk. Otthoni bankokat nem ismeri.

Akit érdekel olyan progi ami az otthoni bankokat is ismeri ezeket ajánlom:

Talán a Fentury és a MoneyWiz kicsit jobb a Buxfer nekem nem jött be amikor összekuszálták a 3-4 hónap alatt összeállítot pénzügyi kimutatásomat…

Egyébként még a YNAB szokták dicsérni és tényleg jó oktató videók vannak hozzá, csak nincs bank support

0 thoughts on “Második hónap általános pénzügyei”

Leave a Comment

Scroll to Top