Új Suli, Titirangi Primary School

Sokaknak az első kérdése a suliról volt. Kell-e sulit-váltaniuk a srácoknak.

Igen kellett. Másfél, két órányira lenne a régi sulijuk, szerintem tovább nem is kell magyaráznom a dolgot :D. A következő kérdés, hogyan viselik a változást az új iskolát.

Mátéval már egy kicsit jobban aggódtuk, hiszen már nagyobbak, több kötődésük, barátjuk tud lenni, de még mindig nem mély barátságok. Gergőnek volt egy kicsit nehezebb mivel neki kialakulóban volt egy jó barátsága Oscar nevű osztálytársával akivel tavaly is egy osztályba jártak. Ennek ellenére szerencsére már az első nap fülig érő szájjal jöttek haza, hogy milyen szuper napjuk volt. A tanárok itt is azt emelték ki, hogy szerintük jó napjuk lehetett és remélik a többi nap is mosolyogni fogják őket látni, sőt látták és figyelték is, hogy sose voltak egyedül, mindig valakivel játszottak, nem szomorkodtak napközben. Azért ez megnyugtató volt hallani és igen pozitiv benyomásom lett a tanáraikról.

Fontos és kiemelendő, hogy itt nincs unifromis annak ellenére, hogy általában az uj zelandi sulik nagy többségében van. Rékánál ez azért erős pozitív pont volt, Gergőt annyira nem mozgatta meg a dolog :D, de nem hiányzik neki.

A másik óriás pont a suli medencéje, ami szép nagy és fűtött is. No azért jelenleg nincs pancsizás, ahhoz azért hüvös van, de ahogy jön a jó idő, beidulnak a vizes programok is.

A harmadik pont a játszótere a sulinak. Van egy meredek roppant gyors csúzdájuk, ami tényleg totál gyors. Annával ki is próbáltuk. Konkrétan nem tudtam fékezni és mivel Anna a kezemben volt ezért egy szép hősies – gyerek fent a levegőben vigyorog, anyuka meg beplaccsan a sárba térddel – képpel landoltunk az aljában. 😀 Amúgy nagy élmény volt nekem is, majd szárazabb időben újra fogok csúszni. 😀

Ó és az oktatási rendszer újra megmutatta, hogy totál másmilyen elvek alapján működik mint a Magyar rendszer. Mikor beiratkoztunk, az itteni igazgatónő ragaszkodott, hogy hozzam el Rékát és Gergőt is mert szeretné megismerni őket, illetve azalapján kitalálni melyik osztályba is kerüljenek. Majd az ismerkedés vége az lett, hogy bedobta mi lenne ha Réka és Gergő is 1-1 osztállyal feljebb kerülnének. Átbeszéltük és megegyeztünk, – próbáljuk ki. Szóval, minden fajta vizsga, különeljárás, papírmunka stb… nélkül mindkét gyerkőc ugrott egy osztályt évközben. Gergő harmadikos, Réka negyedikes lett. Nagyon érdekes ez a flexibilitás. Eddig úgy néz ki nincs is belőle gond. Gergőnek kicsit hiányzik a sok játék idő, de amúgy meg tetszik neki, hogy most már komolyabb dolgokat is tanulnak még ha vicces, vagy legalábbis roppant gyerekeknek szóló módon. Pl. most van nekik science hét ahol mindenkinek be kell mutatnia vmi fizikai kisérletet. (mi történik ha Colaba teszel mentost típusú kirséletek) Utána átbeszélik, stb stb…

Hmm, egy szóval a suli nagyon jónak tűnik, a srácok szeretik, kezdenek barátaik is lenni. Ja és Gergő régi álma is teljesült, van a suliban suli utáni gördeszka tanítás, ami már régóta érdekelte, Rékunak meg van főzőtanfolyam amire meg neki fájt már foga nagyon. Szóval minden oke, és szupi. 🙂

2 thoughts on “Új Suli, Titirangi Primary School”

Leave a Comment

Scroll to Top