WETA Workshop

Elkezdődött a téli suli-szünet a mai nappal, szokásosan 2 hétig tart. 

Mivel nem járok be sehova dolgozni, így most már Rékáék nem szoktak szüneti napközbeni táborokba járni, hanem itthon vannak. Persze próbálok programokat csinálni velük, ha nem is egész naposat.

 

Ma ellátogattunk a híres WETA bemutatóra. A WETA annak a filmes stúdiónaka neve amely filmes trükkök/effektek készítésével foglalkozik. Készítenek kézel maszkokat, díszletet, makettet és persze készítenek számítógépes úton is. Ez a bemutató kifejezetten a kétkezi megoldásokat mutatta be. 

Ahelyszín itt Aucklandben a Sky Tower épülete (illetve mellete -vele egybeépítve, van egy hotel, casiono, es rendezvény központ is) – szóval a rendezvény központ épületében alakították ki a bemutatót.

Meglepődtünk, mert nem simán csak beengedtek minket egy nagy maszkokkal teli hangárba, hanem próbáltak minket bevonni egy sztoriba – vagyis kiszabadultak a szörnyek, tündérek stb.. különféle lények és ha merünk lépjünk be az elkerített zónába, hátha túléljük. Nem mindenki vette fel a ritmus, mint például volt akinek nehezebb volt átugrani a láthatatlan lyukat a bejáratnál, de azért szép lassan minden felnőtt feloldódott és hajlandó volt gyerek lenni. 😀 Az ‘idegenvezető’ leányzó ügyesen próbálkozott és figyelt mindenkire. 

Három filmen keresztül mutatták be a munkájukat. Egy horror film egy fantasy és egy science fiction filmen keresztül. 

Láttunk teljes ember nagyságú. Sőt jóval nagyobb totálisan élethű szörnyet, embert, robotot. Lehetett mozgatni őket, agyagból, fóliából formázni. 

Gondolom a Wellingtonban levő bemutató többet , mást mutat be, hizen a cég székhelye Wellingtonban van és ide fel kellett szállítani mindent külön. 

Nagyon tetszett mindannyiunknak, mármnt Réka, Gergő és Máté és Én voltunk csak, mert Anna korosztályának még nem ajánlják amit totálisan értek. Egy-két szörnytől és volt pár kifejezetten ijesztgetésre kitalált szakasz, tuti nem ment volna tovább. 

Alább képek, plusz néha feliratok.

 

Mikor beléptünk az űrszekcióba kiderült, hogy a Robot/Istennek mindenképp fel kell áldozni egy ember lényt, így természetesen Gergőre esett a választás, mivel Ő lelkesen jelezte előtte, hogy a kedvenc kategóriája a Science Fiction. 😀

Scroll to Top