LOCKDOWN egy, de inkább több hétre

Semmiképp se szeretnék panaszkodni, hiszen az elmúlt évben itt úgy éltünk mintha a vírus nem is létezne. Semmiféle korlátozásunk nem volt, minden a régi világ szerint zajlott.
Majd kedden bejelentették, hogy valakinek a közösségben pozitív covid teszt eredménye lett.
A határon voltak már covidosok, illetve folyamatosan voltak, de a kötelező karantén hotel és tesztelés miatt, egész jól megúsztuk, hogy bekerüljön a közösségbe.
Jelenleg a Delta variáns jutott be, teljesen még nem tudni pontosan hogyan is. Annyit tudni, hogy Ausztráliába vezethető vissza ami a vírus genome szekvenálásából tudnak megállapítani. (A teljes genom szekvenálás az a folyamat, ahol megállapítják egy szervezet egész DNS sorrendjét)
Jelenleg 4.szintű lezárás van, kicsit erősebb szabályokkal mint múltkor, nagyobb a hangsúly a maszk használaton mivel jobban, könnyebben terjed a delta varián. Illetve úgy tűnik, hogy beoltottak is fertőztek tovább.
Ma bejelentették, hogy az egész országra vonatkozik az egy hetes 4.szintű lezárás, mivel ma már Wellingtonból is jelentettek 3 pozitív tesztet. (Aucklandból utaztak Wellingtonba)
Ahogy mi látjuk, ez nem egy hét lesz, hanem sokkal több, túl sokáig mászkáltak embereke és fertőztek körbe másokat elég sűrűn látogatott helyeken mint (iskolák, bárok, templomok).
Szóval mi fejben és lélekben berendezkedtünk egy pár hónapos otthoni életre.
Pozitív vagyok, hogy jön a jó idő és le tudunk menni a partra kicsit rohangálni, hülyéskedni.
Ma pl. szerencsénk volt, mert kivételesen jól tudtam időzíteni és így még az újabb eső előtt egy pár órát eljátszottunk a parton.
Azért várom amikor kicsit magasabb lesz a hőmérséklet, ha még pancsolni nem is fogunk, de azért melegebb idő lesz.
Érdekes volt, hogy sokkal kevesebb emberrel találkoztunk mint a múltkori lockdown alkalmával és többen még a kisgyerekkel is maszkban sétáltak. Ez engem meglepett és gyorsan meg is néztem, hogy mi is a szabály jelenleg esetleg én maradtam-e valamiről, de nem. Javasolják a maszkot kb. mindenhol, mindenhez, de nem kötelező, csak ha tudod nem tudod betartani a 2 m távolságot, illetve zárt helyre lépsz.
Pár kép a mai napról.

 

Scroll to Top