Kompakt hosszu hetvege!

Hosszú hétvége volt, mivel itt októberben ünneplik a munka ünnepet, nem májusban. A hétfő volt a szabadnap. 

Nekünk kifejezetten aktívra sikeredett a 3 nap. Szombaton került megrendelésre a Vegán Vibes nevezetű Festival, amit nagyon vártunk, végre egy olyan hely, ahol csak Vegán kajákot, italokat es árukat lehet találni. Természetesen nem maradt el az arcfestés, lufi hajtogatás, agyagozás sem. Sőt Wellingtonból itt voltak barátok is, akik ugyancsak veganok, igazából nekik köszönhetjük, hogy anno áttértünk a legelő fogyasztok közé. – megérte a döntés, ha felmerülne valakiben a kérdés :). 

Kifejezetten jól éreztük magunkat. Par kép: 

Vasárnap elkocsikaztunk a Katikatiban található Madar Kertbe, ami wooo szuper szép hely, a nyugalom kis szigete. 

Egy pasi, kb. 50-60-as csinálja totál egyedül, hobbykent indult es nőtte ki magát turista helyszínnek. A helyiek is szoktak látogatni, meg külföldiek is persze. 

Egyértelműen nem a pénzért csinálja mert a helyi árakhoz képest, főleg a büfé része röppent olcsónak mondható. Waffle $5-t, ami nem is kicsi, inkább nagy es van rajta minden jó. 

Láttunk fácánt, tyúkok kis csibék mindenfele, papagajok, libak, kis libak, vadlibák, dísz-pulykák.

Hazafelé újra összefutottunk a wellingtoni barátokkal, egy helyi játszótéren, ahol a srácok nagy örömére egy rettentő lelkes, es energiával töltött vizslával is rohangálhattak – a house-sittinggel járt együtt a kutyus. Szóval mondhatjuk, hogy újabb kerek napunk volt. 

Hétfőn, szuper jó idő volt, így tengerpartozás volt a program. Összejöttünk helyiekkel. Volt body boardozás is, bar a víz hideg volt, de totál nem tartott vissza, ha lett volna nálam nagyobb deszka, mindenképp tovább is maradtunk volna. 🙂 Majd átgurultunk az egyikünkhöz es szuper finom, vékony tésztás pizzát sütöttünk ( nem én 😀 ), sült zöldséggel, húsevőknek készült persze sonkát es szalámis pizza is. 

Egy nagyon kellemes hosszú hétvégét zártunk roppant jó társaságban 😀 

pár kép:

Leave a Comment

Scroll to Top