Hogyan tovabb elore?

Az elet elrepul, es nekunk egyre kevesebb idonk lesz arra hogy valtoztassunk az eletformankon. Nagyon szerencses ember vagyok, ert van egy Zsuzsim akivel az elmult 10 evben mindig kozosen tudtok kitalalni hogy mit es hogyan csinaljunk, es sikerult egyutt valtozunk.

Céges köszöntő buli

Tegnap voltunk egy-két szuper helyen a csapattal. Egyben az én köszöntésem volt, amiből már volt kávézás, ebédelés, most meg esti iszogatás és vacsora. Azt hiszem, most már kimerítették a köszöntési eseményeket, bőven. 😀 Persze tök jól esik. 🙂

Vonatozas / Metrozas

Vasárnap ingyen lehetett használni a tömegközlekedést. 1öö éves szülinapja volt az Auckland tömegközlekedésnek, illetve próbálták prómótálni, hogy többen használják, kevesebb autózás legyen.

Falmászás

Régen szerettem falat mászni, sziklát is. annak ellenére szerettem, hogy volt idő amikor rettentő erős tériszonyom volt. Sikerült legyőzni így minden rendben is volt. Aztán sajnos egy szomorú baleset történt (nem kokrétan velem), ami után nem tudtam mászi és újra kijött a tériszonyom, mondhatjuk még erősebb lett. Eltettem magamban, hogy ezt majd egyszer újra helyre kell tennem.

KiteKite vízesés

Múlt hétvégén vagy még azelöttin- ? elmentünk a közeli vízeséshez. Aznap gyönyörűen sütött a nap, előtte levő napokban meg esett többször is az eső. Így bizakodóak voltunk, hogy lesz igazi víztömeg, vízesés. 😀

Lakás bérlés

Az elmúlt hetekben, hónapokban igen sokan voltak itt 1-2 hónapra munkát találni. Általában több gyerekes apukák jöttek. Mivel sok kérdésük volt érthető módon gondoltam írok egy kicsit a lakhatóságról, mint egy kötelező tétel az élethez.

Whangarei Falls

New Plymouth után gondoltuk menjünk nézzük meg jobban az északi vidéket. Nem mentünk roppant messze, 2 órát autókztunk északra Aucklandtől. Whangarei nevű helyet akartuk megnézni. Útközben most is megálltunk egy Wellsford nevezetű kis helyen.

Scroll to Top